kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Hatvan embernek ad munkát Pásztón a Dension Kft.

Hatvan embert foglalkoztató üzemet nyitott a Nógrád megyei Pásztón az autógyáraknak elektronikai termékeket beszállító Dension Kft. A tervek szerint másfél-két éven belül megduplázzák a foglalkoztatottak létszámát - mondta az MTI-nek pénteken a Dension Kft. szervezetfejlesztési vezetője.

A budapesti székhelyű, magyar tulajdonban lévő Dension Audio Systems Kft. fő tevékenysége különböző digitális hang- és képlejátszó eszközök illesztése az autógyárak audio rendszereihez - mondta Sági János. A kft. közvetlen beszállítója többek között a Volkswagen-csoportnak, a Peaugeot-nak, a Reanault-nak, a Citroennek, a Fiatnak vagy a Jaguarnak, disztribútoraik a világ számos pontján dolgoznak.

A Dension 2001-ben nyolc fővel kezdte meg működését, jelenleg 150-en dolgoznak a cégnél a budapesti és a pásztói telephelyen, Londonban nyolc fős kereskedelmi irodát működtetnek. A megrendelések növekedése miatt alakították ki az új üzemet. Pásztón a régi Váci Kötöttárugyár épületét vásárolták meg 200 millió forintért az év elején, és június első napjaiban elkezdődött az elektronikai eszközök autóipari szabvány szerinti gyártása.

Sági János elmondta: a pásztói üzemben végösszeszerelés és kábelgyártás folyik, a gyártómérnökök jelenleg még Budapesten és Pásztón is dolgoznak. A 60 fős létszámot egy-másfél éven belül 120-ra tervezik növelni az újabb üzletszerzések függvényében. A Pásztón megvásárolt terület 200 ember foglalkoztatására alkalmas.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk