kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Interware az Év Vállalata

Újabb rangos elismerésben részesült Magyarország meghatározó telekommunikációs vállalata, az Interware Internet Szolgáltató Zrt. A Magyar Kockázati - és Magántőke Egyesület által alapított, Év Vállalata díjat idén 11. alkalommal ítélték oda.

Az indoklás szerint az Interware szolgáltatásának minősége, folyamatos organikus fejlődése, kiszámíthatóan stabil működése, illetve innovációi és ügyfélorientált szolgáltatásai miatt választották ki a számos pályázó közül. A menedzsment nagy figyelmet fordít a kiváló teljesítményt megalapozó emberi környezetre és az értékteremtésre. A cég a növekedési stratégiája és versenyképessége megőrzése érdekében folyamatos fejlesztéssel, nemzetközi standardok alapján is értékelhető.
"Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Europe's 500, a Deloitte Technology Fast 50 és a Business Superbrands 2008 díj elnyerése után egy újabb, méltán elismert szervezet is díjazásra méltónak ítéli meg az Interware által elért eredményeket." - nyilatkozta Sátor Csaba az Interware Zrt. vezérigazgatója.

"Ez a díj ismét visszaigazolta, hogy a mögöttünk álló teljesítmény hazai és európai mércével mérve is egyértelműen sikernek tekinthető. Az elismerés számunkra azt is jelenti, hogy vállalatunk befektetői szemmel nézve is helyesen ismerte fel és használta ki a piac adta növekedési lehetőségeket, és őszintén örülünk, hogy eredményességünk az MKME megítélése szerint példaként szolgálhat más hazai vállalkozásoknak is."

A pályázat célja, hogy az MKME és a kockázati tőke iparág elismerését fejezze ki azon vállalatok felé, amelyek leginkább megtestesítik a gazdaság mozgatórugóját képező vállalkozói szellemet, az újításra, alkotásra és fejlődésre való törekvést.

A díj odaítélésének szempontjai

A vállalat irányításában és működésében tapasztalható-e a vállalkozói szellem, az értékteremtésre való törekvés, a hosszú távú, üzleti szemlélet és a sikerre való alkalmasság. A menedzsment vezéralakjainak vállalatvezetési, stratégiai és menedzsment képessége. Az üzleti stratégia minősége, az annak megfelelő vállalatirányítási rendszer és szervezeti felépítés, a növekedési lehetőségek felismerése és kihasználása, illetve az üzleti tőkebefektetéssel való tényleges, vagy potenciális kapcsolat értékelése. A vállalat gazdasági teljesítménye, iparági szerepe, az eredményesség mögötti sikertörténet, és annak üzenete más vállalatvezetők irányába.

A több mint 10 éve piacon lévő, 100 százalékos magyar tulajdonban lévő Interware a legjelentősebb magyarországi internet szolgáltatók közé tartozik.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk