kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

ITM: jelentős adókedvezményt kapnak a tanulók után a vállalatok

Az ITM tájékoztatása szerint a jövőben a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban részt vevő személy is jogosult lesz diákigazolványra.

images

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) benyújtotta az Országgyűlésnek a szakképzési törvényt módosító javaslatait. A megújult szakképzési és felnőttképzési rendszer még hatékonyabb működését célzó finomhangolás a rugalmasabb, szélesebb körű feladatellátást segíti. A duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forintos adókedvezményben részesülnek, és diákigazolványt kaphatnak a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban résztvevők is - tájékoztatott szerdán a minisztérium.

A szakképzés és a felnőttképzés rendszereinek folyamatosan igazodniuk kell a környezeti változásokhoz, a technikai fejlődéshez. A finomhangolás révén az új rendszer jobban alkalmazkodhat a változó szakmai elvárásokhoz, a gazdaság sokoldalú igényeihez, a vállalatokkal való együttműködési lehetőségekhez. A törvénymódosítás az elindult képzésekről, az új intézmények működésénekről a szeptemberben indult tanévben összegyűlt tapasztalatokra reagál. A javaslatok a szakképzés és a gazdaság szereplőitől érkezett, és a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összegzett kezdeményezéseken alapulnak - ismertette a minisztrium közleménye.

A megújult szakképzési rendszerben a technikumok és szakképző iskolák versenyképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot kínálnak, ahol a gyakorlati ismeretek elsajátításán van a hangsúly. Ezért is fontos, hogy minél több tanuló szakirányú oktatása valósulhasson meg vállalati környezetben, akár leendő munkáltatóiknál. A szakképzés népszerűségének növekedése új lehetőségeket teremt a gazdasági szereplők számára is. A cégek már tanulóidejük alatt fokozatosan bevonhatják a diákokat a termelésbe, részt vállalhatnak az általuk alkalmazott technológiákat és a vállalati kultúrát ismerő munkavállalók képzésében.

Az új rendszerben a duális partnerek jelentős mértékű, tanulónként akár havi 250 ezer forint összegű adókedvezményben részesülhetnek, ennek szabályozását is pontosítja a benyújtott törvényjavaslat. Elfogadás esetén a módosítások többnyire júliustól vagy az új tanévben alkalmazhatók. Bár a gazdasági szereplők bevételei jelentősen növekszenek, több kiadással is számolniuk kell, de összességében megéri részt vállalniuk a duális képzésben. A megújult rendszerben ugyanis a tanulószerződést szakképzési munkaszerződés váltotta fel. A tanuló a vállalat munkavállalója, akit az elvégzett tanulmányai, munkája ellenértékeként a korábbi juttatásoknál lényegesen magasabb összegű - akár a mindenkori minimálbérrel megegyező, de legalább annak 60 százalékát kitevő mértékű - munkabér illet meg. A munkáltatót ebben a körben szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulási és személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség nem terheli. Újdonság, hogy a jövőben a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban részt vevő személy is jogosult lesz diákigazolványra - tájékoztatott az ITM. A 2020-ban indult új rendszerben átlagosan 30 százalékkal nőtt az oktatók bére. Minden szakképzésben tanuló felmenő rendszerben általános ösztöndíjban, majd a tanulmányok előrehaladtával - ha duális oktatásban vesz részt - munkabérben részesül. A megújult szakképzés előnyeit egyre több gyerek és szülő ismeri fel: a nyolcadik után továbbtanulók közül a legtöbb diákot idén is technikumba vették fel.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk