kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Kapszulahotel a japán hajléktalanoknak

Egyre több a japán munkanélküli és a szegény, különösen a fiatalok körében, akiknek különböző szükségmegoldásokkal kívánnak segíteni: sátort, internetkávézót és kapszulahotelt biztosítanak számukra - írja a Népszabadság.

A kelet-ázsiai ország számos nagy parkjában régóta szembesül a látogató kék színű műanyagból készült sátorvárosokkal. A hajléktalanok maguk épített szállásainak néha még kiskertje, sőt internetkapcsolata is van. A nehézkesen és drágán bérelhető lakásairól elhíresült Tokióban a segélyszervezetek szerint több mint tízezer hajléktalan lehet.

Folyamatosan növekszik a dolgozó szegények rétege Japánban. Legtöbbjüket szerződéssel, munkaerőközvetítő cégen keresztül foglalkoztatják a nagyvállalatok; ez a tavalyi évig azt is jelentette, hogy csak minimális szociális juttatásra voltak jogosultak, vagy egyáltalán nem voltak részesei a társadalombiztosításnak. Ráadásul a válság okozta leépítések során tavaly tőlük váltak meg leghamarabb a cégek, így kidobták őket a vállalat által biztosított szállásról is.

Pénz nélkül legalább hatezren választották hajlékul az internetkávézókat, amelyből az első 1995-ben nyílt Tokióban. A helyek a hasonló európai létesítmények továbbfejlesztett változatai, ahol szeparált, két négyzetméteres bokszokban, kényelmes fotelekben a számítógép mellett újság- és képregényolvasással, tévézéssel lehet eltölteni az időt. Ingyenes az üdítőital, és gyakran még zuhanyzóhelyiség is van.

Az egész estés jegy átszámítva körülbelül négyezer forintba kerül a japán netcafékban, ahol azok is megmegszállnak, akik lekésték az utolsó vonatot. Igaz, az ő számukra találták ki a gyakran több száz férőhelyet is kínáló kapszulaszállókat, a két négyzetméteres, koporsószerű alvóhelyeiket azonban fokozatosan átveszik a szegényebb egyedülállók vagy a tehetősebb hajléktalanok.

Idén a japán munkanélküliségi ráta meghaladta az öt, a szegénységi ráta a tizenöt százalékot.

Népszabadság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk