kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Kerekes Sándor lett a KÖVET új elnöke

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért 2013. május 9-i éves rendes közgyűlésén a szakmai non-profit szervezet tagjai új elnökséget is választottak. Az egyesület elnöke Kerekes Sándor professzor, a fenntarthatóság elkötelezett híve, a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgatója lett.

Az egyesület négyévente esedékes tisztújításán a KÖVET szinte teljes elnöksége kicserélődött. A szervezet új elnöke a KÖVET 1995-ös születésénél is „bábáskodó”, 2011-ben a fenntarthatóság
érdekében kifejtett erőfeszítéseiért Dr. Georg Winter-életműdíjjal kitüntetett Kerekes Sándor professzor lett. Kerekes Sándor 1971. óta a Budapesti Corvinus Egyetem (illetve jogelődje) alkalmazottja;
2000. óta az általa alapított Környezettudományi Intézet igazgatója, 1994-1997 és 2002-2006 között a Gazdálkodástudományi Kar dékánja, 2008-2011 között pedig a BCE tudományos és oktatási rektorhelyettese. Számos generációt oktatott, tanított meg a környezettudatos, felelős gondolkodásra,
cselekvésre. Kerekes professzor a kezdetek óta rendszeres előadója a KÖVET-rendezvényeknek, ezen túl a szervezet szellemi mentorának és pártfogójának is tekinti.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk