Kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás
Egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre. A támogatás napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz.
György László közölte, egyszerűsödik a támogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre, a támogatásokért egyszerűen és gyorsan, a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni.
A változások közül kiemelte, hogy a támogatás napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz. A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek. - tette hozzá. A rendelet várhatóan még április 20-án megjelenik.
A változások részleteit Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára ismertette. Mint mondta, a támogatásnál a kérelem benyújtásának napjára vonatkozó alapbért veszik figyelembe. A bértámogatás kiterjed a munkaidőkeretben foglalkozatott dolgozókra, a távmunkára és az otthoni munkavégzésre, a munkaerő-kölcsönző cégekre, valamint az egyesületek és civil szervezetek közül azokra, amelyek nem részesülnek a költségvetésből.
Az EU-s szabályok miatt azok nem kaphatnak állami bértámogatást, akik uniós forrásból jutnak bérjellegű támogatáshoz.
Az igényléseket egyszerűsíti, hogy nem kell kifejteni a gazdasági nehézségek okát. A munkaszerződések módosítását, a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat nem kell egyenként megkötni minden munkavállalóval, mivel a munkaszerződések a kormányrendelet erejénél fogva módosulnak.
A napi 2 órás részmunkaidőt az teszi lehetővé, hogy a kieső munkaidő felső
határa 75 százalékra nő. A támogatott munkavállalókat a folyósítás ideje alatt nem lehet rendkívüli munkavégzésben foglalkoztatni, de a létszámtartási kötelezettség is csak rájuk vonatkozik, nem a teljes alkalmazotti állományra - tette hozzá az államtitkár.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hatékonynak nevezte a kormányzati intézkedéseket, de hangsúlyozta, hogy a válság a munkaadóktól és a munkavállalóktól is erőfeszítéseket követel. Parragh László szerint pánikveszély már nem fenyeget, a vállalkozások igyekeznek alkalmazkodni az új helyzethez, és hamarosan eljön az újrakezdés, sőt a fejlesztések ideje is.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- Indul a munka a Suzuki Oktatási Centrumában 9 hónapja
- EMELIK A SZÉP KÁRTYA KERETÖSSZEGÉT 12 hónapja
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Minden ötödik cégnél dolgozik megváltozott munkaképességű kolléga 1 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 1 éve
- Egy év fizetés nélküli szabadság után mondtak fel azoknak a katonáknak, akik nem oltatták be magukat covid ellen 1 éve
- Csaknem 30 milliárd forintot osztanak szét a járvány alatt dolgozó egészségügyisek között 1 éve
- Egyre nagyobb szerepet kaphatnak a megváltozott munkaképességűek a munkaerőhiány enyhítésében 1 éve
- Vis maior a koronavírus-járvány - a kockázatot nem a bérlőnek kell viselnie 2 éve
- A világjárványok és az energiaválság aggasztja legjobban a magyar cégvezetőket 2 éve
- Óriási magyar siker a szakmák világversenyén! 2 éve