kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Kétszáz munkahelyet ment meg a Kirchhoff Esztergomban

A Kirchhoff Hungária Kft. esztergomi karosszériaelem gyártó üzeme 83 millió forintos támogatást kapott az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól, ezzel egy évig biztosított a cégnél dolgozó 200 ember munkája - mondta el az MTI-nek kedden a cég ügyvezető igazgatója.

Sólyom Szabolcs elmondta: a vállalat a Suzuki beszállítója, s a csökkenő kereslet miatt az év elején három műszak helyett csak két műszakban termelt, a 300 fős létszámot pedig 200-ra csökkentette.

Az ügyvezető szerint az OFA munkahely-megőrzési támogatásának köszönhetően átmenetileg, az autóipar újbóli fellendüléséig a cégnél nem lesz szükség újabb elbocsátásokra, illetve a négy napos munkahét bevezetésére.

Sólyom Szabolcs hozzátette, a tavalyi 32 millió eurós árbevétellel szemben az idén 20 millió euróval számolnak. Az első negyedévben a legyártott mennyiség egyharmaddal kevesebb volt a tervezettnél.

A Kirchhoff Hungária Kft. 2007 szeptember elején 3,5 milliárd forintos beruházással új üzemcsarnokkal bővítette esztergomi gyárát, a Suzuki telephelyének közelében. Jelenleg a Swifthez és az SX4-hez készítenek fémelemeket, egyebek között első és hátsó lökhárítókat és a műszerfal alatti középmerevítőt, amely a Kirchhoff specialitása.

A Kirchhoff Hungária Kft. a Kirchhoff Automotive divízió tagja, amely 16 termelőegységgel rendelkezik Mexikótól Európán át Kínáig. Vevőik között található a General Motors, a Fiat, a Daimler-Chrysler, a Ford, a VW, az Audi, a Seat, a BMW, a Renault és a DAF.

A Kirchhoff Group 220 éves német családi tulajdonban lévő cég. A csoport éves árbevétele 600 millió euró, a foglalkoztatottak száma több mint 3.700.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk