kapubanner for mobile

3 milliós támogatás egy munkahelyért

Békés megye leghátrányosabb helyzetű térségeiben a munkaadók 2013-ban akár 3 millió forint támogatást is elnyerhetnek egy új munkahely után. A munkahelyteremtő beruházások 2013-as pályázati lehetőségeit a munkaügyi központ március közepéig fórumokon ismerteti.

A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója, Nagy Ágnes hétfőn az MTI-nek elmondta: a több címen elnyerhető támogatás összege munkahelyenként ötszázmillió forinttal több, mint 2012-ben. A szabad vállalkozási övezetbe sorolt településeken a munkaadók négyszázezer forint többlettámogatásra pályázhatnak, legalább két új munkahelyet létrehozó beruházással. Békés megyében 46 település található szabad vállalkozási övezetben.


Az igazgató tájékoztatása szerint a megye egész területén egy munkahely után átlagosan kétmillió forint alaptámogatás vehető igénybe, regisztrált munkakereső foglalkoztatásával pedig további ötszázezer forint. A leghátrányosabb helyzetű mezőkovácsházi, békési, sarkadi és szeghalmi kistérségekben munkahelyenként plusz háromszázezer forintra lehet pályázni, roma foglalkoztatott után pedig újabb háromszázezerre.


Április 5-ig lehet pályázni az ország minden pontjáról


A Nemzetgazdasági Minisztérium 2013-ban munkahelyteremtő beruházásokra országosan tízmilliárd forintot különített el. A pályázatokat a beruházás helye szerinti fővárosi, megyei kormányhivatal munkaügyi központjához 2013. április 5-ig lehet benyújtani - magyarázta az igazgató.


Békés megyében 2012-ben 67 munkaadó nyert munkahelyteremtő beruházáshoz támogatást, 330 új munkahely jött létre 444 megőrzése mellett. A támogatás összege 687 millió forint volt, az országos támogatási keret 9,45 százaléka. Borsod-Abaúj-Zemplén megye után Békés tudta lehívni a legtöbb támogatást az országos keretből (MTI).


2013. február 26.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk