Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár
Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár február 27-től - erősítette meg a minisztérium keddi közleményét pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.
Balog Zoltán közölte: Hoffmann Rózsa államtitkárként a jövőben a köznevelés ügyéért felel, és a nemzeti alaptanterv, valamint a pedagógus-életpályamodell elindítása lesz munkájának a középpontjában. A tárcavezető hozzátette, hogy Maruzsa Zoltán továbbra is helyettes államtitkár marad.
Klinghammer István egyetértését fejezte ki a diákok hatpontos követelésének első pontjával, amely szerint reform és modernizáció kell a felsőoktatásban. Kiemelte: ez a folyamat már megkezdődött, de a sikeres befejezéshez minden egyetemi polgárra szükség van.
Fontos láncszemnek nevezte a hallgatókat, mert "értük van a felsőoktatás". Úgy vélte, hogy közös erővel munkálkodva a magyar diploma megint olyan értékes lehet, mint évszázadokon keresztül volt.
Újságírói kérdésre válaszolva Klinghammer István elmondta, hogy a diákok hat pontjából öt "a megoldás útján halad". A hallgatói szerződések esetében biztos abban, hogy jó szándékkal, kötelességtudattal a hallgatók azt fogják tenni, amit a társadalom elvár tőlük. És a társadalom megadja majd ehhez a segítséget - fogalmazott.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a hallgatói szerződés alkotmányba foglalását firtató felvetésre válaszolva azt közölte: az alaptörvény azt rögzíti majd, a magyar társadalomnak jogos igénye az, hogy ha felsőoktatási támogatást ad, akkor azért cserébe kapjon valamit. Szerinte ez egy helyes alkotmányos elv.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) decemberben hatpontos petícióban követelte a keretszámok "legalább a 2011-es szintre" való visszaállítását, a felsőoktatásból történt forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint azt, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek bejutását a felsőoktatási intézményekbe.
MTI/edupress.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja