Maruzsa Zoltán lesz az új köznevelésért felelős helyettes államtitkár
Március 1-jétől Maruzsa Zoltán lesz a köznevelésért felelős helyettes államtitkár, elődje, Sipos Imre az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) oktatási államtitkársága kedden az MTI-vel.
További eredmény, hogy ötödik éve tart a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés, a fenntartó decentralizálásával bővítették az iskolák igazgatóinak döntési jogkörét, megteremtve az önálló gazdálkodás lehetőségét, és soha ennyi gyermek nem részesült még ingyen tankönyvben - írta az EMMI.
"Az átalakítási folyamat természetes velejárója, hogy az oktatás irányítás rendszere is változik, amely jelenti a feladatok és a meglévő struktúrák változását és optimálását. Ez személyi változásokat is eredményez annak érdekében, hogy mindenki tudását, tapasztalatát ott hasznosíthassa a kormány, ahol legtöbbet tud tenni az oktatásért" - olvasható a közleményben.
Kiemelték: a fokozatváltás a felsőoktatásban középtávú stratégia egyik fontos eleme, hogy szorosabb kapcsolat, együttműködés alakuljon ki a köznevelés és a felsőoktatás között. Maruzsa Zoltán mindkét területen komoly tapasztalattal rendelkezik, így személye biztosíték a sikeres integrációra, és arra, hogy egységként működjön a köznevelés és a felsőoktatás - írták.
Március 1-jétől Maruzsa Zoltán tölti be a köznevelésért felelős helyettes államtitkári pozíciót, Sipos Imre eddigi helyettes államtitkár a január 1-től az Eszterházy Károly Egyetem szervezetébe integrált Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (EKE - OFI) főigazgatói pozícióját veszi át és egyben miniszteri biztosként felel a pedagógusképzés és továbbképzés átalakításának koordinációjáért.
Kaposi József - az OFI eddigi vezetője - az EKE - OFI tudományos főtanácsadójaként támogatja tovább az ágazatot. Az Oktatási Hivatal vezetését Maruzsa Zoltántól Gloviczki Zoltán veszi át - tájékoztatott az oktatási államtitkárság.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 3 hónapja
- A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak 4 hónapja
- Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra 5 hónapja
- Feleslegesnek érezzük majd magunkat a feltétel nélküli alapjövedelemtől? 7 hónapja
- Ismét arany minősítésű felelős foglalkoztatói tanúsítványt kapott a Szerencsejáték Zrt. 7 hónapja
- Fizikai toborzás okosan: itt vannak a legjobb gyakorlatok 10 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Zoltán, Magyar Suzuki Zrt. 10 hónapja
- Még nem pályázott az "Év Felelős Foglalkoztatója 2025" címre? Nincs elkésve! 10 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Bán Zoltán, MOL Magyarország 10 hónapja
- Tizedik alkalommal keresik Az Év Felelős Foglalkoztatóját 10 hónapja
- Közel két évtized után távozik az Eisberg ügyvezetője 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?