kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke: a rendszerszintű problémák megoldásához kevés a béremelés

A MESZK elnöke szerint jövőre a szakdolgozók már csak az egyötödét keresik majd annak, amennyit egy orvos keres.

ápoló, egészségügy-

A béremelés természetesen örvendetes, de úgy érezzük, hogy a rendszerszintű problémák megoldásához mindez kevés lesz - mondta az Indexnek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Balogh Zoltán. Mint ismert, Orbán Viktor múlt hét pénteken bejelentette, hogy 2022. januártól 21 százalékkal emelkedik az ápolók bére. Ez része a 2019 júliusában elindult négylépcsős béremelési programnak. Balogh Zoltán a portálnak elmondta, a 2018-ban megkötött béregyezség harmincszázalékos emelkedést tartalmaz, így lehetnek olyan dolgozók, akiknek ehhez képest a 21 százalék csalódást jelent majd. 

"A félreértésnek az a magyarázata, hogy az Emmi a 2018-as bázisév illetményét vette az emelkedés alapjául. Ahhoz képes valóban harmincszázalékos a jövő évi növekedés mértéke. Ugyanakkor a jelenlegi bérbesoroláshoz képest 21 százalékos emelkedésről beszélhetünk. A béremelés természetesen örvendetes, de úgy érezzük, hogy a rendszerszintű problémák megoldásához mindez kevés lesz. Ennek oka, hogy a jövő évi garantált bérminimumhoz közeli kezdő szakdolgozói illetmény, azaz a bruttó 308 ezer forint továbbra sem vonzó ajánlat egy pályakezdő számára" - jelentette ki a MESZK elnöke. Balogh szerint a 25 év alattiak számára januártól nagy segítséget nyújtat a személyijövedelemadó-mentesség, de akár az is megtörténhet, hogy egy 16–19 éve a páylán lévő szakdolgozó kevesebbet keres majd, mint egy pályakezdő. 

A kamara elnöke szerint további probléma, hogy az ápolói bérek egyre inkább leszakadnak az orvosi bérektől, noha az ápolók is egyre nagyobb terhelésnek vannak kitéve. 

"Jövőre a szakdolgozók már csak az egyötödét keresik majd annak, amennyit egy orvos keres. A jelenség hátterében az áll, hogy az orvosi béremelés a következő években is jelentős mértékben folytatódik. Ezzel szemben nálunk a januári béremelésen túl sejteni sem lehet, hogy tervez-e egyéb intézkedést a kormány, pedig számos további más lépéssel is sokat lehetne javítani a jelenlegi helyzeten" - mondta.

 

Index.hu

fotó: pexels

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk