kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Jövőképet, rendszerváltást akar a Magyar Orvosi Kamara az összeomlott egészségügyben

Kormányzati ciklusokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ennek kikényszerítésére pedig nyomásgyakorló eszközök bevetésére kéri az orvosokat - jelentették be a MOK vezetői hétvégén Budapesten, a szervezet rendkívüli küldöttgyűlése után.

orvos mok eügy-

A küldöttgyűlésen megfogalmaztak azonnali, "tűzoltó jellegű" javaslatokat - például, hogy visszamenőlegesen, januártól kapjanak béremelést az egészségügyi szakdolgozók -, valamint szeretnének "rendszerváltást" kikényszeríteni az egészségügyben, egy ciklusokon átívelő stratégia kidolgozásával.

Ennek érdekében nyomásgyakorló eszközöket is bevetnek: a háziorvosok képviselői ugyanis úgy döntöttek, hogy letétbe helyezik feladatellátási szerződésük felmondását és/vagy elzárkóznak az új ügyeleti szerződésük aláírásától, a szakellátásban dolgozó orvosok pedig úgy határoztak, hogy az önként vállalt többletmunkára vonatkozó szerződésük felmondását helyezik letétbe - mondta Álmos Péter alelnök.

Az egészégügy átalakítása érdekében ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormány a szakmai kamarák, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a betegszervezetek és minden parlamenti párt bevonásával hozzon létre munkacsoportot, amely legkésőbb tavasszal kezdje meg működését, és az év végéig legyen eredménye a munkájának.

Ma Magyarországon az egészségügy már nem működik, összeomlott, a betegek nem kapnak időben ellátást, a rendszerben a gyógyítás feltételei nem adottak, nem megfelelőek. Kincses Gyula, a MOK elnöke szintén arról beszélt, hogy a magyar egészégügy jelenleg jövőkép nélküli, a teljesítménye, hozzáférhetősége, az ellátás minősége kritikus pontra ért, ezért hívták össze a küldöttgyűlést.

Azt szeretnék elérni, hogy Magyarországon egy jobb, igazságosabb, működőképesebb egészségügy legyen, amelyben az orvosok és a betegek is jól érzik magukat.

A kormánynak többször jelezték a gondokat, javaslatokat is tettek, de ezeket érdemben nem hallgatták meg.

A MOK területi szervezeteinél gyűjtik majd a felmondásokat, és e szervezetek tanácsai döntenek majd a felmondások esetleges élesítéséről.

A szakdolgozói béremelés mellett azonnali hatállyal követeli a MOK a háziorvosi és a fogorvosi ellátás megerősítését a működési feltételek javításával és a megemelkedett rezsiárak kompenzálásával, valamint a szakellátásban dolgozók munkafeltételeinek javítását, például a szakellátók elvett pótlékainak visszaállításával és a korlátlan időtartamú áthelyezést lehetővé tevő jogszabályok visszavonásával
 

A Belügyminisztérium (BM) egészségügyért felelős államtitkára felelőtlennek és a betegbiztonságot fenyegetőnek minősítette a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azon javaslatát, amely arra buzdítja a háziorvosokat, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendről szóló szerződést. Takács Péter az orvoskamara szombati országos küldöttgyűlésére reagáló vasárnapi, fővárosi sajtótájékoztatón kijelentette: ez felelőtlenség, ami nemcsak a háziorvosokkal "szúr ki", hanem a betegbiztonságot is veszélyezteti.

"Az orvosok többsége többet keres havonta, mint az ágazatot vezető miniszter, az államtitkárról ne is beszéljünk" - mondta Takács Péter.
Az államtitkár rögzítette, hogy a BM-nek és az egészségügyi kormányzatnak nem az orvostársadalommal és nem az egészségügyi dolgozókkal van konfliktusa, hanem az kizárólag az orvosi kamarával. Szerinte az elmúlt időszakban a kormányzat "minden törekvése" ellenére nem jött létre partnerség a MOK-kal. Cáfolta, hogy az ágazatvezetés nem egyeztet a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel.

Azzal az állítással kapcsolatban, hogy a kormányzat nem egyeztet a MOK-kal, Takács Péter azt mondta: "ha finoman szeretnék fogalmazni (.), akkor nem elegáns, ha durvábban, akkor nettó baromság". Többször is tapasztalták - tette hozzá -, hogy a tárgyalóasztalnál más hangzik el, mint napokkal később a nyilvánosságban.

A MOK javaslataira reagálva az államtitkár arról beszélt, hogy "az elvek szintjén nagy véleménykülönbség nincsen köztünk". Arra felvetésükre, hogy az egészségügy összeomlott volna, úgy reagált: a magyar egészségügy továbbiakban is jól teljesít, a koronavírus-járvány hullámai alatt is jól teljesített, a járványkezelés példaértékűnek mondható, és "erre a szervezettségre tovább kell erősítenünk". "Nem mondjuk, hogy minden tökéletes (.), pontosan tudjuk, hogy hol kell belenyúlni a rendszerbe ahhoz, hogy betegink érdekében azt jobbá tegyük" - hangoztatta, kiemelve, nem megalapozottság nélküli a mostani átalakítás, a legnagyobb betegbiztonsági kockázatokat az ügyeleti rendszerben tárták fel.

Az államtitkár szerint "épeszű ember nem gondolhatja úgy, hogy egy ágazatot irányító minisztérium abban érdekelt, hogy a jogszabálymódosítási javaslataival ellehetetlenítse az ágazatban dolgozók munkáját". Takács Péter mindenféle megalapozottságot nélkülöző mantrának" nevezte a "belügy szemére hányt büntető jellegű hozzáállást". Az orvosok bérének "nagyon jelentős mértékben" történt emelésére utalva megjegyezte: mutassanak még egy olyan kormányt, amely "úgy bünteti a rendszer szereplőit, hogy rövid időn belül négyszeresére emeli a fizetésüket". Összesítése szerint 2022-ben 1470 milliárd forinttal költöttek többre egészégügyre, mint 2010-ben, amiből 350 milliárd forint csak az orvosi bérekre "ment el".

Fotó: unsplash.com

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol vannak tartalékok a magyar álláspiacon? Így látja az államtitkár

“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk

MÁV-Volán bértárgyalás: elég vagy nem elég munkavállalónként plusz havi 70 ezer forint?

Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk

Mennyi az annyi, avagy vágyálom, vagy valóság a kétszámjegyű béremelés?

25%-os béremelésért harcol a volánbusz-sofőrök egyik szakszervezete, a amelynek munkabeszüntetése több-kevesebb bosszúságot okozott vasárnap és... Teljes cikk