Magyarok, az EU szegényei
Bár tavaly csökkent a szegények aránya Magyarországon, sok tekintetben továbbra is az EU sereghajtói között állunk. A többi között hazánkban a legmagasabb - mintegy 76 százalék - azok aránya, akik nincsenek felkészülve váratlan kiadásokra - idézi a Napi Gazdaság az Eurostat 17 tagországról és Izlandról közölt adatait.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2014-ben a népesség 23,9 százalékát sújtotta súlyos anyagi depriváció, ami 2013-hoz képest 2,9 százalékpontos javulást jelent. Bár Csehországban kissé romlott a helyzet, a V4-ek között továbbra is Magyarország messze lemaradva a sereghajtó, az EU-ban pedig valószínűleg a harmadik legrosszabb értéket produkáljuk. (Az unió egészében Bulgária áll a sor végén, majd - vélhetően, hiszen a 2014-es adat még hiányzik - Románia jön.)
Forrás: EurostatA Napi Gazdaság cikkében közölt számok igen lesújtó képet festenek a magyarok anyagi helyzetéről. Azon országok között, ahol elérhetőek a 2014-es számok, Magyarországon a legmagasabb - mintegy 76 százalék - azok aránya, akik nincsenek felkészülve váratlan kiadásokra, ráadásul itt növekedés is történt 2013-hoz képest. Ugyanígy nálunk a legmagasabb azok aránya, akik nem tudnak finanszírozni egy egyhetes - nem otthon töltött - vakációt.
Napi Gazdaság
Forrás: EurostatA Napi Gazdaság cikkében közölt számok igen lesújtó képet festenek a magyarok anyagi helyzetéről. Azon országok között, ahol elérhetőek a 2014-es számok, Magyarországon a legmagasabb - mintegy 76 százalék - azok aránya, akik nincsenek felkészülve váratlan kiadásokra, ráadásul itt növekedés is történt 2013-hoz képest. Ugyanígy nálunk a legmagasabb azok aránya, akik nem tudnak finanszírozni egy egyhetes - nem otthon töltött - vakációt.
Napi Gazdaság
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk
Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk
Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra
A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást? 3 hónapja
- A sérült gyermeket nevelőknek csak 36 százaléka dolgozik 4 hónapja
- EP: a zöld átállás során tekintettel kell lenni a nemek közötti egyenlőségre 4 hónapja
- Mennyi havi nettóra van szükség a szűkös megélhetéshez és hányan érik el ezt a szintet? 5 hónapja
- Nem elég független a KSH elnöke? - változtatást javasol az Eurostat 5 hónapja
- A garantált megélhetési minimum bevezetését javasolja az MSZP 5 hónapja
- Lakhatási szegénység: a magyar és a külföldi vendégmunkások egyaránt nehéz helyzetben vannak 6 hónapja
- Meglepetés: nőtt az euróövezeti munkanélküliség 7 hónapja
- Lesújtó adatok: a magyarok több mint felének teljesen elfogy a pénze hónap végére 8 hónapja
- Így állt a munkanélküliség az EU-tagállamokban augusztusban 8 hónapja
- A magyarok majdnem fele úgy érzi, hogy folyamatosan romlik a pénzügyi helyzete 8 hónapja