Magyarok is részt vehetnek az Alstom milliárdos erőműprojektjében
A francia Alstom vezette konzorcium nyerte el az algériai Sonelgaz megrendelését egy 1 200 megawatt teljesítményű, gázüzemű erőmű építésére, a beruházásnál magyar beszállítás is elképzelhető majd - tájékoztatott az Alstom Power Hungária Zrt.
Az Alstom rendelkezik Magyarországon energetikával foglalkozó vállalattal, amely a vállalati pályázati rendszerben beszállítóként szóba jöhet. A budapesti gyár energetikai berendezéseket,kondenzátorokat, nukleáris erőművekhez cseppleválasztókat gyárt, továbbá erőműszervizt végez, így például üzemben lévő erőművek karbantartását, műszaki paramétereinek javítását, élettartam-meghosszabbító projektek kivitelezését is.
Az Alstom vállalatcsoport magyarországi érdekeltségei közé tartozik még a közlekedési szoftverfejlesztéssel foglalkozó Alstom Signaling Kft. és a környezetvédelmi tanácsadást végző BGT Hungária Kft.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
- Száz embert venne fel az Alstom Nógrádban 2 éve
- Közel 400 új munkahely - újabb BSC érkezett Magyarországra 2 éve
- Újabb cég kapott 100 milliós állami támogatást munkahelymegőrzésre 2 éve
- Magyarországon is létszámbővítést tervez az Alstom 2 éve
- Balázs Gáspár lett az Alstom új vezérigazgatója 2 éve
- Luxusautók díszeit gyártó cég kap 1,9 milliárd forint állami támogatást 3 éve
- Új gyárigazgató a Continental makói üzeme élén 3 éve
- Kétszáz munkahelyet hozott létre egy autóipari beszállító Móron és Tamásiban 3 éve
- Kinevezték az Alstom új magyarországi csoportjának ügyvezető igazgatóját 3 éve
- 400 milliós kormánytámogatás véd csaknem 700 munkahelyet Ajkán, Budapesten és Lőrinciben 3 éve
- Zalaegerszegen, Gyöngyösön és Kunszentmiklóson is bővít a Schneider Electric 3 éve