Erős évre számítanak az autóipari beszállítók
Az egyre nagyobb kihívást jelentő munkaerőhiány szabhat csak határt a növekedésnek.
A PwC magyarországi autóipari beszállító felmérése alapján a magyar járműipar számára 2017 a növekedés éve volt, a válaszadók negyede kétszámjegyű árbevétel-bővülésről számolt be 80 százalék feletti kapacitáskihasználtság mellett. Az árbevétel-változás főbb oka az eladott termékek volumenének változása (49%), az új termékek bevezetése (32%), illetve a gyártott termékek eladási árának változása (14%) volt.
A magyar autóipar pozitív tendenciái a kutatásban részt vevő vállalatok árbevétel adatai mellett a munkavállalói létszám tekintetében is megmutatkoznak, a válaszadók 44 százaléka öt százaléknál nagyobb bővülésről – ezen belül 22 százalék kétszámjegyű emelkedésről – nyilatkozott.
2018: növekedési várakozások az OEM-ek nyomása ellenére
A közeljövő várakozásai még 2017-hez képest is pozitívak, a felmérést kitöltő vállalatok közel kétharmada öt százaléknál nagyobb árbevétel-növekedést valószínűsít 2018-ra. A bizakodó kilátások többek között a bővülő ügyfélkörre is visszavezethetők, a megkérdezettek 20 százaléka megkötött szerződéssel rendelkezik egy új OEM-mel (Original Equipment Manufacturer) vagy Tier 1 megrendelővel, míg további 38 százalék valószínűsít gyarapodást jelenleg folyó tárgyalásokra alapozva.
„A növekedési kilátásokat veszélyeztető kockázatok között első helyen – összhangban a globálisan és a régióban is tapasztalható trendekkel – a képzett munkaerő hiánya áll, a kitöltők 78 százaléka értékelte veszélyforrásként ezt a faktort. A válaszadók közel fele számára további kockázatot jelent az OEM-ek irányából tapasztalható nyomás. Több mint 30 százalékukat érinti a vevőkért folytatott fokozódó verseny, valamint a lassuló növekedés a fejlett piacokon” – foglalta össze Végh Bálint, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának menedzsere.
Az OEM-ek részéről erős elvárásként jelenik meg a jelenleg gyártott termékek árának csökkentése, ezt a válaszadók 80 százaléka fokozódó nyomásként éli meg. További terhet jelent a megrendelésállomány rugalmas változása (42%), hasonló mértékben probléma az ár- és költségkalkulációk megosztása az OEM-ek képviselőivel, illetve a nagyobb kedvezmények elvárása az OEM-ek részéről új szerződéskötés esetén (36%).
A jövő a kutatás-fejlesztésben rejlik?
A válaszadók negyede már jelenleg is használ olyan ipar 4.0 megoldásokat mint az M2M, az IoT, a connected cars és a mesterséges intelligencia, míg a többség középtávon számít arra, hogy különböző tevékenységi területein – jellemzően a K F-ben, a termelésben vagy a logisztikában – megjelennek az új technológiák.
A jövő fontos autóipari trendjei közé tartoznak a mobilitás megváltozása, a közösségi autóhasználat terjedése, a magántulajdonú autók használati szokásainak változása, illetve az önálló autós közlekedés lehetőségének kinyílása új célcsoportok számára. Kutatásunk eredményei alapján az autóipari trendekkel összefüggésben a robotika az a technológia, amely 5 éven belül stratégiai fontosságú lesz az autóipari beszállítók több mint 60 százaléka számára Magyarországon. Pozitív előjelnek tekinthető, hogy a megkérdezett vállalatok 13 százaléka mérlegeli egy helyi K F központ létrehozását.
„A beszállítóknak intenzíven kell dolgozniuk a termelés hatékonyságának folyamatos javításán, az innováció elősegítésen ahhoz, hogy megfeleljenek a kereslet és a követelmények növekedésének. Azoknak az autóipari beszállítóknak, amelyek kis kutatás-fejlesztési igényű hagyományos termékeket gyártanak, már rövid távon is piacvesztéssel kell számolniuk” – fejtette ki Osztovits Ádám, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának vezető cégtársa.
A legnagyobb kockázatot a munkaerőhiány jelenti
Az utóbbi években jelentősen megnövekedett a képzett szakemberek iránti kereslet, a vállalatok harmadánál már előfordult, hogy munkaerőhiány miatt nem tudtak elvállalni egy megrendelést. A kialakult helyzetre a válaszadó cégek 80 százaléka fizetésemeléssel, 64 százaléka saját képzési programokkal, karrierfejlesztéssel reagál. A felmérésben részt vevő vállalatok közel fele alkalmaz külföldi munkavállalót, mert a magyar piacról már nem tudja felvenni a szükséges mennyiségű munkaerőt. A beszállítókat egyre inkább foglalkoztatja a robotizáció azokban a munkakörökben, ahol gépekkel helyettesíthetők az alacsony hozzáadott értékű munkakörök.
„A magyar járműipar akkor tud régiós szinten versenyképes maradni, ha növeli a hozzáadott értékét és minél több innovációs és K F tevékenységet tud az országba vonzani. Ehhez szorosan kapcsolódik az innovációt támogató gazdasági környezet és a kedvező adózási feltételek megteremtése. Szintén kulcsfontosságú a versenyképes tudással rendelkező szakemberek képzése, a munkaerő mobilitásának ösztönzése, illetve a szakmunka elismertségének növelése” – összegezte Végh Bálint.
A felmérésről:
A PwC közép-európai kutatását első alkalommal, 2018-ban Magyarországon is elvégeztük. Felmérésünket jellemzően nagy- – 500-nál több főt foglalkoztató – és közepes vállalatok töltötték ki. A tulajdonosi struktúra tekintetében nagyobb számban (63%) voltak a külföldi többségi tulajdonossal rendelkező vállalatok. Az ellátási láncban elfoglalt helyüket tekintve a válaszadók 53 százaléka Tier 1 beszállító, 23 százaléka pedig Tier 2. A válaszadók több mint 80 százaléka részben vagy kizárólag exportpiacra dolgozik, a kutatást kitöltők közel 20 százaléka pedig csak a magyar piacon értékesíti termékét vagy szolgáltatását. Az exportpiacok tekintetében Nyugat-Európa a vezető régió, a beszállítók 75 százalékban ezt a területet jelölték meg a legfontosabbnak.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch... Teljes cikk
- Már az interjúra sem jönnek el - miért tűnnek el a kétkezi munkások? 2 hónapja
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 2 hónapja
- Pilótaválság a láthatáron: a légitársaságok munkaerőhiánya új szintre lépett 3 hónapja
- Majdnem nyolcezer munkahelyet szüntet meg a német beszállító 3 hónapja
- Kétszáznál több dolgozót bocsátanak el ebből az erdélyi gyárból 3 hónapja
- Körülbelül 13 000 munkahelyet szüntet meg a Bosch 4 hónapja
- 18 millió dolgozó hiányzik majd az EU-ból – kik lehetnek megmentők? 4 hónapja
- Miért nehezebb ma vezetői állást találni Magyarországon, mint pár éve? 4 hónapja
- Thyssenkrupp: 80 főt elküldenek, 100 új pozíciót hirdetnek Budapesten 4 hónapja
- Álláspara Németországban: munkahelyek tízezrei veszélyben 5 hónapja
- Autóipari visszaesés Romániában: több tízezer munkahely forog kockán 5 hónapja

A tudás törvényei: a megértés kulcsa