Kinevezték az Alstom új magyarországi csoportjának ügyvezető igazgatóját
A szakember több mint 40 év tapasztalattal rendelkezik a közlekedési ágazatban
Az Alstom Gallatz Zoltánt nevezte ki a cég magyarországi ügyvezető igazgatójának, aki a vállalat hazai szervezetének irányításáért felel a jövőben. Ez a budapesti kereskedelmi irodát foglalja magában, valamint több mint 620 munkavállalót foglalkoztató mátranováki gyártóüzemet, amely a régió egyik legfontosabb munkáltatójaként exportra szánt forgóvázkeretek gyártására szakosodott. A kinevezéssel az Alstom megerősíti elkötelezettségét, hogy kiterjessze fenntartható helyi vállalkozását Magyarországon, miközben növeli a vállalat versenyelőnyét is.
Gallatz Zoltán több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik a közlekedési iparágban, pályáját értékesítési vezetőként kezdte az Ikarus Kft-nél. Ezt követően az Interag, a Mercator és a Renault Trucks Magyarországnál dolgozott, majd 2008-ban csatlakozott az Alstom Hungary Zrt.-hez. 2015 végéig ügyfélkapcsolati igazgatóként a budapesti metróberuházásért és üzletfejlesztésért volt felelős. 2015 decemberében az Alstom Transport Hungary Zrt. vezérigazgatójává nevezték ki. A szakember többek között részt vesz a MÁV Flirt ETCS fedélzeti berendezésekre kiírt pályázattal kapcsolatos projektben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?