Megrohamozzák a munkanélküliek a kormányhivatalok munkaügyi osztályait, a szakszervezetek elégedetlenek
Reggelente tucatnyian sorakoznak a kormányhivatalok előtt, a Népszava által megkérdezettek többsége most először regisztrálta magát munkanélküliként.
A lap által megkérdezettek túlnyomó többsége most először regisztrálta magát munkanélküliként, ezért nehezebben is ment az ügyintézés.
„Ingerültek és az alkalmazottakon töltik ki a dühüket, ráadásul gyakran előfordul, hogy a regisztrálók maszk nélkül jönnek és az istenért sem akarják betartani a másfél méteres távolságot” - mesélte az egyik hivatal munkatársa.
A kormányhivatalok járványügyi gyakorlata eltérő, van, ahol egyesével beengedik az ügyfeleket a hivatal épületébe, máshol pedig a bejárat elé tolt asztalnál lehet kitölteni a papírokat. A Népszava ellátogatott egy VIII. kerületi hivatalba, ahol még koradélután is ötpercenként érkeztek a munkanélküliek.
A szakszervezeti tömörülések, köztük az Európai- és a Világ Szakszervezeti Szövetség elnöke is azt kéri a kormánytól, hogy mielőtt döntenek a dolgozókat érintő kérdésekről, egyeztessenek az érdekvédőkkel.
Egyik szakszervezet sem látja pozitívan az elmúlt egy évet a munkavállalók szempontjából, bár Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint sikeresek voltak az időszak országos és vállalati szintű bértárgyalásai. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Kordás László viszont úgy látja, többi V4 ország szintjére sem tudtak felzárkózni a magyar bérek, és nem kellett volna megelégedni a nyolc százalékos minimálbér emeléssel.
Az összes szakszervezet egyetértett abban, hogy a 24 hónapos időkeretben történő elszámolás hátrányos a dolgozók számára, ahogy az is, hogy a kormány nem szigorított a munkaügyi ellenőrzések rendszerén.
Népszava
fotó: pexels.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással... Teljes cikk
Légiipari Szakmai Napokat tartanak a Börgöndi Repülőtéren, a kedden kezdődött kétnapos rendezvényt a Magyar Légiipari Klaszter szervezte a KTI... Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és... Teljes cikk
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 3 hónapja
- Novemberben csökkent a munkanélküliség az euróövezetben és az EU-ban 5 hónapja
- KSH: 207 ezren voltak munka nélkül 2023 novemberében 5 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők és a pályakezdő álláskeresők száma Magyarországon 5 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon 2020 és 2023 novembere között 6 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők száma a főváros kerületeire bontva 6 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja