Milyen munkát kaphat a börtönben Stohl András?
Stohl András szerda reggel óta a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai objektumának négyágyas cellájában tölti mindennapjait. A színész azonban abban a szerencsés helyzetben van a börtön falain belül, hogy esélyes az ottani legelitebb munkára, a B objektumban lévő tévéstúdió vezetésére - tudta meg a Blikk.
- Szolgálatkésznek és alázatosnak kell lennie, ha az utódomként dolgozik majd a stúdióban. A társai kéréseit teljesítenie kell, csak olyan filmet és zenét adhat adásba, ami a raboknak tetszik - kezdte az egy éve szabadult férfi. - A Kozma utcai börtön a legkorszerűtlenebb. Nyolc- és kétágyas zárkában is voltam, reggel héttől délután négyig dolgoztam az 1400 rabnak "szolgáltató" stúdióban. Kaptam fizetést, de mire levonták belőle a fogva tartásom költségeit, alig maradt húszezer forint. A munka törvénykönyve szerint még szabadság is járt, persze azt is bent kellett letölteni, a börtön kamaraszínházának társulatában kapcsolódtam ki ilyenkor - tette hozzá a férfi, aki innen kintről biztatja Bucit, szerinte ugyanis bárhová kerülhet az ember, megtalálhatja a helyét és a módját annak, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobban érezze magát odabent.
Blikk
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja