Élesedik a harc a német álláspiacon
A tanulatlan munkanélkülieknek egyre nehezebb lesz munkát találniuk Németországban.
A munkaerőpiaci helyzet továbbra is jó, de egyre inkább kiütköznek a szerkezeti hiányosságok - értékelte az adatokat Heinrich Alt, a BA vezérigazgatója. A szakember szerint éles lett a verseny az állásokért, elsősorban a dél- és kelet-európai országokból érkező munkavállalók miatt. Az idén eddig 270 ezren érkeztek ebből a két térségből. A legnehezebben a képzettség nélküli munkavállalók helyezkednek el.
A bevándorlás mellett ugyancsak fontos tényező, hogy tömegesen lépnek be a munkaerőpiacra azok a nők, akik korábban nem dolgoztak. Jellemző tendencia az is, hogy a férfiak később vonulnak nyugdíjba - mondta a BA vezérigazgatója.
A BA adatai alapján szeptemberben az egy hónappal korábbihoz képest 97 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, amely így 2,849 millió volt a hónap végén. A szezonális hatásoktól megtisztított adat azonban már 25 ezres növekedést mutat. Ez a legnagyobb mértékű növekedés a legutóbbi németországi gazdasági recesszió, vagyis 2009 óta - mutatott rá szerdai összeállításában a Handelsblatt című üzleti lap. (MTI)
2013. október 3.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 2 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 4 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja