Felsőoktatási felvételi: közeleg a határidő, fontos tudnivalók
2013. március 1. a jelentkezési határidő az idén szeptemberben induló egyetemi, főiskolai képzésekre. Egy felvételiző legfeljebb öt képzést jelölhet meg.
A szeptemberben induló képzések listája és a jelentkezés tudnivalói a hivatalos kiegészítéssel együtt megtalálhatók a www.felvi.hu honlapon elérhető Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban. Fontos, hogy a felvételizők még a jelentkezés benyújtása előtt olvassák át az aktuális szabályokat, pontszámítási módszereket és az egyéb, az érvényes jelentkezéshez szükséges tudnivalókat.
Jelentkezni a www.felvi.hu honlap e-felvételi rendszerén keresztül lehet, így egyszerűen és gyorsan adható be a jelentkezés, a csatolandó dokumentumok beérkezése biztosabb, a hibázási lehetőség pedig minimális, mivel nem lehet nem létező szakot megjelölni, illetve a rendszer szűri az informatikailag értelmezhető hibákat. A rendszerben az adatok elmenthetők, így nem szükséges egyszerre minden információt megadni, az űrlapok kitöltése bármikor folytatható.
A végleges jelentkezéseket legkésőbb 2013. március 1-jéig kell rögzíteni, majd március 11-ig hitelesíteni.
Papír alapon is lehet jelentkezni
Akiknek nem áll módjukban elektronikusan jelentkezni, a papíralapú jelentkezési lapokat beszerezhetik a képzéseket meghirdető felsőoktatási intézményekben, az Educatio Nonprofit Kft., illetve az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatán, valamint a kormányhivataloknál (ezek elérhetőségei megtalálhatók a www.felvi.hu-n), ott azonban érdemes előzőleg telefonon érdeklődni a jelentkezési lapok átvételének módjáról. Egy felvételiző összesen legfeljebb öt képzést jelölhet meg. Ugyanazon intézmény ugyanazon szakának magyar állami ösztöndíjas és önköltséges képzési formája (ha a képzési szint és a munkarend is megegyezik) továbbra is egy jelentkezési helynek számít, függetlenül attól, hogy két külön sorban kell szerepelniük a jelentkezéskor.
Minimum 9 ezer forint a jelentkezési díj
A felvételi eljárás alapdíja 9000 forint, ezért összesen három jelentkezési helyet lehet megjelölni. Ezenfelül további két hely megjelölésére van lehetőség, amiért egyenként 2000 forint kiegészítő díjat kell fizetni a jelentkezéskor.
A pontszámítás az alapképzéseken, osztatlan képzéseken és felsőoktatási szakképzéseken 500 pontos rendszerben történik, vagyis a tanulmányi és érettségi pontok (maximum 400 pont) mellé különböző jogcímeken maximum 100 többletpont kapható. Mesterképzéseken a jelentkezők maximum 100 pontot szerezhetnek, a pontszámítás szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg és teszik közzé a www.felvi.hu Egyetemek, főiskolák menüpontban a meghirdetett képzések mellett (MTI).
2013. február 5.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Mégis van remény Erasmus+ ügyben 3 hónapja
- Ma éjfélig lehet jelentkezni a megújult magyar felsőoktatásba 3 hónapja
- Közeleg a középiskolai jelentkezési határidő - közzé tették a felvételi átlagait 4 hónapja
- Kormányablakbusz segíti a felvételizők ügyfélkapu-regisztrációját 4 hónapja
- Felsőoktatási felvételi: az önkéntes munkáért is járhat plusz pont 4 hónapja
- Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése 4 hónapja
- Február 15-éig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 4 hónapja
- Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat 4 hónapja
- Bárki számára elérhetőek a felsőoktatási statisztikai adatok 6 hónapja