Hogyan alakultak a keresetek?
A bruttó átlagkeresetek 2010. január-november között 2,0, a nettó 7,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset - 4,9 százalékos infláció mellett, döntően a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt - 2,5 százalékkal emelkedett.
A pénzügy fizet a legjobban
A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (433 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (368 700 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (358 200 forint) követte. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (122 600 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (140 900 forint) ágakban dolgozók kerestek.
132 ezer forint a nettó átlag
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 132 300 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 200, a szellemi foglalkozásúaké 169 600) forint volt, átlagosan 7,5 százalékkal magasabb az előző évinél.
Májustól javult az álláspiac
A vállalkozásoknál 2010. január–novemberben 1 millió 826 ezren dolgoztak, ugyanannyian, mint 2009 első tizenegy hónapjában. Januártól áprilisig minden hónapban alacsonyabb volt a létszám, mint egy évvel korábban, míg májustól folyamatos emelkedést mutatott.
A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 774 ezer fő volt, ami a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,5 százalékos növekedést jelentett. A közfoglalkoztatás nélküli 685 ezer fős létszám 0,2 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év első tizenegy hónapjában. Összességében a foglalkoztatottak létszáma 1,5 százalékkal emelkedett.
2011. január 18.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Egészségügyi bértábla 1 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Mennyit keresnek a trénerek? Mennyibe kerül a tréning? - elemzés a tréneri napidíjakról 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 2 hónapja
- Mennyit keresnek a HR-esek? 3 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon 2003 és 2023 között 3 hónapja
- Zuhanórepülés - 2017 óta egyre kisebb mértékben nőnek a reálbérek 3 hónapja
- Kiszámolták: ennyivel jár rosszabbul egy szülő egy gyerektelenhez képest 3 hónapja