Jön a gyed extra, egyetemisták is igényelhetik
Elfogadta a parlament hétfőn a gyed extra bevezetéséről szóló törvénycsomagot, amely a gyermekvállalás ösztönzését célozza.
A törvénycsomag értelmében a jövő évtől a gyes és a gyed folyósítása mellett is vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén gyermekenként válik jogosulttá a szülő az ellátásokra. Újdonság, hogy a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatóknak és a friss diplomásoknak is jár majd gyed bizonyos feltételek mellett. A három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztatók pedig újabb adókedvezményt kapnak.
Ikrek esetén 3 évig jár a gyed
A részletszabályok alapján ha a gyermekgondozási ellátások folyósításának ideje alatt újabb gyermek születik, a korábbi ellátás nem szűnik meg, hanem a jogosultság teljes ideje alatt továbbfolyósítják az összeget. Ez a hatálybalépés előtt világra jött gyermekekre is vonatkozik, ha 2014. január 1-je után újabb gyermek születik a családban.
Zárószavazás előtt rögzítették a törvényben, hogy az ikrek szülei egy évvel tovább jogosultak gyedre, azaz legfeljebb a gyermekek hároméves koráig.
A szülőknek a közös háztartásban élő gyermekeik után legfeljebb két gyest folyósíthatnak. A gyermekgondozási ellátásokat a szülők választása szerint bármelyikük igénybe veheti, egyidejűleg mindkét szülő azonban nem igényelheti.
Eddig nem lehetett gyed mellett dolgozni
A jelenleg hatályos szabályok szerint a gyed ideje alatt nem lehet dolgozni, a gyes mellett pedig - a gyermek egyéves kora után - legfeljebb heti harminc órában. Az elfogadott törvénycsomag ezen is változtat: korlátlanul engedélyezi a munkavállalást a gyermekgondozási ellátások mellett a gyermek egyéves korától.
A jövőben azok is jogosultak lesznek a gyedre, akik nappali tagozaton folytatnak felsőfokú tanulmányokat, és megfelelnek az előírt feltételeknek, így magyar nyelvű képzésben vettek részt a szülés előtti két évben, és volt legalább két félév aktív hallgatói jogviszonyuk. A hallgatói jogviszony szünetelését, illetve megszűnését követő egy éven belül szülő nők is jogosultak lesznek gyedre. Ennek összege - ha a hallgató még nem dolgozott korábban - a képzés formájától függően vagy a minimálbérrel, vagy a garantált bérminimum 70 százalékával egyenlő.
Új szabály nevelőszülőknek
Január 1-jétől a nevelőszülői feladatok keresőtevékenységnek minősülnek majd, ami a terhességi-gyermekágyi segélyre (tgyás) való jogosultság szempontjából kizáró feltételt jelentene. A módosítás azonban lehetővé teszi, hogy a nevelőszülő a feladatait a tgyás folyósításának időtartama alatt is elláthassa.
A kormány indoklása szerint a gyed extrát a gyermekvállalás ösztönzése, az élve születések számának növelése, valamint a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra visszatérésének támogatása érdekében vezetik be. (MTI)
2013. december 10.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- A 30 év alattiak adókedvezménye és a táppénz mennyiben befolyásolja a CSED GYED GYES összegét? 8 hónapja
- Annak is jár SZÉP kártya, aki Gyeden van? 10 hónapja
- Jó hír iskolakezdés előtt! Korábban érkeznek a szeptemberi családtámogatások 10 hónapja
- Hoppá! Felülvizsgálja a kormány szinte a teljes családtámogatási rendszert 11 hónapja
- Munkajog és társadalombiztosítás: fontos kifejezések és fogalmak 12 hónapja
- Kalkulátorok, amelyek meghatározzák a munka világát 13 hónapja
- Egyre több cég ismeri fel a kisgyermekes szülőkben rejlő munkaerő-potenciált - fókuszban a kismama-szövetkezet 1 éve
- Jár-e az apának gyed, ha nincs elegendő munkaviszonya? 1 éve
- Az anyukák fele heti legalább 10 óra láthatatlan munkát végez 1 éve
- Elmehetek-e gyes mellett közmunkára? 1 éve
- Kaphatom-e egyszerre a táppénzt, gyedet és a csedet? 1 éve