Kevés magyar megy a németekhez dolgozni
A májusban megnyílt uniós munkaerő-piacokon elmaradt a kelet-európai munkaerő ostroma, legalábbis eddig - állapítják meg a német és osztrák nyitás után két és fél hónappal német szakértők.
Ez igen alacsony szám, és jelenleg nem úgy néz ki, hogy az érkező kelet-európaiak megoldanák a német szakemberhiányt - állapítja meg sajnálkozva az IAB bevándorlási szakértője, aki szerint ha ez az ütem marad, és a következő hónapokban sem nő a Németországban dolgozni akarók száma, akkor az idén csupán 80-100 ezer új munkaerővel lehet számolni Németországban.
Németország - Ausztriával együtt - május elsejei hatállyal, a régi tagállamok közül utolsóként szüntette meg a hét éven keresztül érvényes korlátozásokat, és nyitotta meg munkaerő-piacát a 2004-ben csatlakozott uniós országok munkavállalói előtt.
Több milliós szakemberhiány
A krónikus szakemberhiány megszüntetésére Németországnak a következő években kétmillió képzett bevándorlóra lenne szüksége - jelentette ki a német munkaügyi hivatal vezetője a Die Welt német konzervatív napilapban még májusban. Frank-Jürgen Weise szerint 2025-ig 6-7 millió fős pótlólagos szakemberigény alakul ki, amelyet a hazai munkaerő "talán fele részben" lesz képes betölteni.
Emellett a német cégek oda telepítik majd tevékenységeiket, ahol szakembereket találnak, de racionalizálásra is kényszerülnek, hogy kevesebb képzett dolgozóra legyen szükségük. Ezzel együtt is több mint kétmillió képzett munkaerőre lenne még igény, akiknek külföldről kellene érkezniük ahhoz, hogy a német gazdaság megfelelő növekedése fenntartható legyen - véli Weise az MTI tudósítása szerint.
2011. július 14.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja