Százmilliók külföldi tanulásra, tapasztalatszerzésre
Az első pályázati forduló után több mint 1,8 millió euró (540 millió forint) támogatást nyertek el magyar oktatók és hallgatók az EGT Alap keretében finanszírozott ösztöndíjprogramban. Ez a 2016. szeptember 30-ig rendelkezésre álló összeg 60 százaléka - közölte a Tempus Közalapítvány az MTI-vel.
Az ösztöndíjprogram hazai megvalósítását koordináló közalapítvány tájékoztatása szerint a 2014/2015-ös tanév őszi félévében induló mobilitási projektekben előreláthatólag 116 hallgató, valamint csaknem 200 közoktatásban és felsőoktatási területen dolgozó tanár, oktató és személyzet mobilitását támogatják összesen 710 ezer euró értékben. Ezen kívül hét szakmai együttműködést megvalósító nemzetközi felsőoktatási projekt kapott összesen 1,1 millió euró támogatást.
Még maradt pénz pályázatra
A közlemény szerint az EGT Alap új forrásokat biztosít a hazai oktatás számára. A 2016 őszéig tartó időszakban az ösztöndíjprogram megvalósítására 3,1 millió euró áll rendelkezésre. A program jelentős mértékben hozzájárul az oktatási kapcsolatok elmélyítéséhez Norvégiával, Izlanddal és Liechtensteinnel, és előmozdítja "a donor országokkal" való szorosabb együttműködést.
Vállalatok is bekapcsolódhatnak
A programban felsőoktatási, szakképzési és köznevelési intézmények pályázhatnak, valamint vállalatokkal való oktatási együttműködések támogatására is van mód.
Az ősszel, illetve 2015 januárjában esedékes beadási határidőkről, a pályázati feltételekről és a közös projektek indítására felkészítő előkészítési látogatásokról, továbbá az első pályázati forduló eredményeiről bővebb információ a ITT található.
2014. július 30.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Itt a stratégia, hogy lesz Magyarország 2030-ra az Európai Unió egyik leginnovatívabb országa 4 hónapja
- Alkotói ösztöndíjpályázatokat hirdetett a Petőfi Kulturális Ügynökség 5 hónapja
- Először adták át a leendő pedagógusokat segítő ösztöndíjakat a Szegedi Tudományegyetemen 7 hónapja
- Tehetségek figyelem! - teljes körű finanszírozás külföldi továbbtanuláshoz 7 hónapja
- 8000 kollégiumi férőhely újult meg 7 hónapja
- Még egy hétig pályázhatnak a pedagógusok a Köbüki ösztöndíjra 8 hónapja
- Ezért éri meg a szakképzést választani 9 hónapja
- Turisztikai innovációs verseny indul felsőoktatási hallgatóknak 9 hónapja
- Folytatódik a küzdelem a magyar egyetemek részvételéért az Erasmus és a Horizont programban 9 hónapja
- Ők kapták idén A Nőkért és a Tudományért díjat 9 hónapja
- Havi 75 ezer forint ösztöndíjra pályázhatnak a tanárok 10 hónapja