kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Munkaszüneti nap lesz az egészségügyi dolgozóknak július 1-je

Nem kell majd munkába állniuk az egészségügyi dolgozóknak július 1-jén, ezenkívül kedvezőbbé válnának a táppénzszabályok a gyes idején - többek között ezeket a változtatásokat is tartalmazza az egészségügyi tárgyú törvények módosítására vonatkozó, a Magyar Nemzet birtokába került javaslatcsomag.

images

Tizenkét törvény módosítását tartalmazza a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) előterjesztése. Az egyik javaslat szerint munkaszüneti nappá nyilvánítanák július 1-jét (Semmelweis-napot) a foglalkoztatási jogviszonyban álló egészségügyi és egészségügyben dolgozóknak.

Egy másik módosítás megszüntetné az elszámolási nyilatkozatot. Néhány évvel ezelőtt, a szocialista-szabad demokrata kormány idején vezették be, hogy az ellátás befejezésekor minden betegnek egy elszámolási nyilatkozatot vagy más néven fizetési előkalkulációt kell átadni - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.


A javaslatcsomag a következőket tartalmazza:



  • Munkaszüneti nap lenne július 1-je az egészségügyi dolgozóknak;
  • megszűnne a súlyponti kórház besorolás;
  • szigorodnának a patikaalapítás feltételei: csak meghatározott demográfiai és geográfiai feltételek mellett létesíthető gyógyszertár;
  • a patikát üzemeltető vállalkozásban többségi tulajdonnal kellene rendelkeznie a gyógyszerésznek;
  • a méltányossági alapon adható gyógyszerár-támogatásnál megszűnne egy nemrég bevezetett szigorítás;
  • megszűnne a szigorítás a méltányossági alapon adható gyógyászatisegédeszköz-támogatásnál;
  • lehetővé válna a gyógyászati segédeszközök tb-támogatású szervizelése;
  • kábítószerré minősítenék a partidrogként használt mefedront;
  • kedvezőbbé válnának a táppénzszabályok a gyes idején.

    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

    Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

    Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

    A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

    Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

    A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk