Nem lehet elbocsátani a részeg dolgozót?
Nem lehet azon indokkal megválni egy dolgozótól, mert részeg, legalábbis ezt a rendeletet hozta Peru legfelsőbb bírósága. A döntést élesen kritizálja a kormány, értesült az InfoRádió.
Fernando Calle az ítélethozatal után elmondta: a bíróság nem módosítja a döntését, még akkor sem, ha azt erős kormánykritika éri. "Nem túl jó ötlet lazítani a szabályokat a munkahelyeken" - kommentálta a határozatot Jorge Villasante munkaügyi miniszter.
Az önkormányzat egyik munkatársa elmondta: már korábban kirúgtak négy alkalmazottat, mert részegek voltak, ráadásul kettő sofőrként dolgozott. "Hogyan engedhetnék meg valakinek, hogy így dolgozzon, és elgázoljon valakit?" - értetlenkedett Celso Becerra.
InfoRádió/Reuters
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk
A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk
A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- A gin fogalmának újragondolása 2 hónapja
- Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- A felnőtteknél is több alkoholt isznak az egyetemisták, minden második hallgató drogozott már 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja
- Nem emelne a béreken a kis- és középvállalkozások háromnegyede 4 hónapja
- Majdnem ötezren vesztették el az állásukat Magyarországon a hamis ruhák és parfümök miatt 4 hónapja