Nőtt a munkanélküliség Franciaországban
3.31 millióan keresnek munkát jelenleg Franciaországban. Eredetileg 2013 végétől remélték a tendencia megfordulását, azonban a maguknak szabott határidőt egy évvel ki kellett tolni.
Francois Hollande államfő korábban 2013 végére ígérte a munkanélküliség emelkedő tendenciájának megállítását. Michel Sapin munkaügyi miniszter szerdán ezt a határidőt kitolta 2014 végére, azt remélve, hogy akkor indulhat meg a munkanélküliek számának csökkenése.
A fiatalok munkanélküliségi rátája már valamennyit csökkent, az ő munkavállalásukat támogató kormányprogramok következtében.
Most a vállalkozások vannak soron Franciaországban.
Francois Hollande január 14-én mutatta be új gazdaságpolitikáját, amelynek lényege a vállalati adóterhek 30 milliárd eurós csökkentésével és 50 milliárd eurós állami megtakarítással a beruházások ösztönzése és a foglalkoztatás javítása a 11 százalékos munkanélküliséggel küzdő országban. A vállalkozásoknak ajánlott úgynevezett felelősségi paktumért cserébe a kormány legalább egymillió új munkahely létrehozását várja el a piactól.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 3 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 4 hete
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 4 hete
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 4 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja