Pokorni: pihenőévet a tanároknak!
"Nehéz helyzetbe kerülhet a magyar közoktatás, ha nem állítjuk helyre a pedagóguspálya presztízsét, és nem javítjuk számottevően az elmúlt években radikálisan leromlott munkakörülményeket" – mondta a Magyar Hírlapnak Pokorni Zoltán.
Az aktív pedagógusok harminc százaléka betöltötte már az ötvenedik életévét. Nyugdíjba vonulásuk esetén pedagógushiány várható, hiszen a harminc évnél fiatalabb tanárok aránya alig éri el a 12 százalékot. Pokorni Zoltán, a Fidesz választási győzelme után, ismét miniszterként, szívesen foglalkozna a probléma megoldásával.
Hatévente kötelező minősítési vizsga
Az első intézkedések között bevezetnék a pedagógus-életpályamodellt. Pokorni Zoltán szerint ez lehetővé tenné, hogy a pályán töltött idő mellett a minőségi munkát anyagilag is elismerjék. Változna a finanszírozás rendszere is, a központi költségvetés a feladatvégzés helye és a hátrányos helyzetű gyermekek aránya alapján meghatározott összeget és pedagógus-keretszámot biztosítana a közoktatás számára. A tanárok központilag finanszírozott munkavállalóvá válnának. A rendszer hatévente kötelezővé tenné, hogy a tanárok minősítési eljáráson vegyenek részt, a szakmai ellenőrzés az életpályán való előrelépés feltétele lenne. Kormányváltás esetén bevezetnék, hogy minden ledolgozott nyolc-tíz év után a pedagógusok pihenő évet kapjanak, ezalatt mentesülnének az iskolai munkavégzés alól.
2009. augusztus 27.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?