Álmunkával keresett sok pénzt a francia elnökjelölt felesége
A francia jobboldal elnökjelöltjének, Francois Fillonnak a felesége 1988 és 2013 között dolgozott, elvileg, a férje majd utódja asszisztenseként a francia nemzetgyűlésben. Ez alatt 831 440 eurót keresett, de a kiderült, hogy tényleges munkát nem végzett.
Az eredeti botrányt is kirobbandó Le Canard enchainé legfrissebb értesülései szerint Fillon a neje mellett gyerekeit is asszisztensként alkalmazta, két év alatt 84 ezer eurós fizetésért.
Fillon ezt a leleplezést igyekezett megelőzni. Egy múlt heti televíziós interjúban maga vallotta be, hogy ügyvéd végzettségű gyerekeinek adott eseti megbízásokat szenátorsága idején. Csakhogy 2005-2007-ben, amikor gyerekeit asszisztensként alkalmazta, azok még csak egyetemisták voltak.
Az újabb információk néhány órával azután kerültek nyilvánosságra, hogy az állítólagos fiktív állásokat vizsgáló nyomozók a francia nemzetgyűlésben jártak. A France Inter közszolgálati rádió értesülése szerint a hatóságok Penelope Fillon munkaszerződéseit keresték, amelyeket a politikus és a felesége nem tudott bemutatni előző napi kihallgatásukon.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- Ő lesz a Renault új vezérigazgatója 9 hónapja
- Komoly fennakadásokat okozott a francia légiirányítók sztrájkja 10 hónapja
- A francia kormány újabb bevándorlási törvényt készít elő 1 éve
- Francois Berisot a Budapest Airport új vezérigazgatója 2 éve
- "Rendkívül érzékeny állások" - a kettős állampolgárok nem tölthetnének be bizonyos pozíciókat 2 éve
- 400 milliós adócsalást tártak fel Pest megyében 2 éve
- Nőtt a hazánkban működő francia vállalatok száma 2 éve
- Sztrájk miatt nem nyitottak ki a gyógyszertárak Franciaországban 2 éve
- Tízezrek tüntettek: a franciák nem szigorítanának a bevándorlási törvényen? 2 éve
- Bíróság előtt a munkaügyi miniszter korrupciós vádak miatt 2 éve
- Franciaország: A cannes-i filmfesztivál alatt is folytatódnak a nyugdíjreform elleni tüntetések 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?