Novemberben érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés
A nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is.
A tájékoztatás szerint idén novemberben minden eddiginél magasabb összegű lesz a nyugdíjprémium, amelyet minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő - mintegy 2,5 millió - embernek fizetnek ki. A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz. Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019. novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg - közölte a tárca.
Közölték azt is, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz. Egy átlag nyugdíjas novemberben 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban. A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én lesz. Mostanra már a 9 ezer forintos rezsiutalványt is megkapták a nyugdíjasok, amelyet jövő év március végéig lehet felhasználni - írta az Emmi.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nyugdíj utalása 2024 8 hónapja
- Negyedéves nyugdíjkorrekciót javasol a DK 9 hónapja
- Eldőlt, lesz-e idén nyugdíjprémium 9 hónapja
- Az átlagnál magasabb emelést javasolnak az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek 12 hónapja
- Jövőre 6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak 13 hónapja
- Ekkora nyugdíjemelés jöhet 2024-ben 13 hónapja
- Ők több mint 100 ezer forint nyugdíjemelést kapnak 1 éve
- Itt a bejelentés! Ennyivel emelkednek a nyugdíjak január 1-től 1 éve
- Nyugdíjasok: További nyugdíjemelésre van szükség az infláció miatt 1 éve
- Ekkora lehet a januári nyugdíjemelés 1 éve
- Ma utalja a kormány az emelt nyugdíjat és nyugdíjprémiumot 2 éve