kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Orbán: Jóléti helyett munkaléti államra van szükség

A jóléti helyett munkaléti államra van szükség, különösen Magyarországon, ahol rendkívül alacsony, csupán 55 százalékos a foglalkoztatási ráta - mondta Orbán Viktor Párizsban. A kormányfő az OECD főtitkárának kérdésére is válaszolt, miszerint "hogyan lehet a szükséges reformot keresztülvinni egy rebellis hírében álló országban?"

images

Hogyan lehet a szükséges reformot keresztülvinni egy rebellis hírében álló országban - kérdezte Angel Gurria, az OECD főtitkára Orbán Viktort, aki a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő nemzetközi szervezet szerdai párizsi ülésén egy kerekasztal beszélgetés részvevője volt. A magyar kormányfő örömmel vette a rebellis megjelölést, s emlékeztette a hallgatóságot az 1956-os forradalomra. Ami a reformokat illeti, Magyarországon ez a lejáratot fogalom lejáratódott. Ezért kormánya inkább az ország újraszervezéséről beszél - olvasható a Népszabadságban.

Ezen újraszervezés részeként említette az egykulcsos személyi jövedelemadót, a nyugdíjrendszer átalakítását, a kis- és középvállalkozások egykulcsos társasági adóját, illetve a bankokra és egyes ágazatokra kivetett különadókat. Vízió és politikai vezetés kérdése az átalakítás sikere, mondta Orbán.

A Széll Kálmán terv céljai egybeesnek az OECD ajánlásaival. De a befektetők bizalma csak akkor térhet tartósan vissza, ha a kormány valóban végrehajtja az elképzeléseit, s például a tervezettnél hamarabb megszünteti az egyes ágazatokra kivetett különadókat, és felhagy a független intézmények jogkörének gyengítésével - véli a szervezet.

Népszabadság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk