kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Ötvenen haltak meg az engedély nélkül üzemelő bányában

Illegálisan működött az a szénbánya, amelyben a hétfői robbanás következtében 47-en meghaltak - közölték kínai állami munkabiztonsági illetékesek kedden.

Mint az eddigi vizsgálatokból kiderült, Pingtingsan (Pingdingshan) város kettes számú hszingtungi (Xingdong) bányájának június 6-án lejárt a működési engedélye, s a kerületi kormányzat másnap megszüntette az áramszolgáltatást.

A magántulajdonban lévő bánya menedzsere, Liu Csien-kuo (Liu Jianguo) ennek ellenére megoldotta a szénkitermelés folytatását úgy is, hogy a bánya területén kormányzati ellenőrök vizsgálódtak. A tárna bejáratát be kellett volna betonozni, de a helyszínen járt újságírók beszámolója szerint ehelyett egy elmozdítható cementlappal volt csak lefedve.

A baleset felhívja a figyelmet arra, hogy a legalsó szinteken nem elég szigorú a biztonsági előírások betartásának ellenőrzése, s egyes hivatalnokok összejátszanak a bányatulajdonosokkal - állapította meg a történtekkel kapcsolatban Luo Lin, az állami munkabiztonsági hivatal vezetője.

Hetvenöt bányász dolgozott a föld alatt, amikor hétfőn a közép-kínai Honan (Henan) tartományi bányában a robbanás bekövetkezett. Közülük 28 embert sikerült élve kimenteni, huszonötüket szállították kórházba, kilenc állapota súlyos. A bánya menedzserét a rendőrség őrizetbe vette, a számláit zárolták. A robbanás okát még vizsgálják.

A Kínai Kommunista Párt központi bizottsága és az államtanács Ma Kaj (Ma Kai) államtanácsost bízta meg azzal, hogy a helyszínre utazzon, és felkeresse az elhunytak és a sérültek hozzátartozóit.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk