kapubanner for mobile

Háromezer bányász rekedt a mélyben Dél-Afrikában

Csütörtök hajnalig 450 bányászt sikerült a felszínre hozni a Dél-afrikai Köztársaságban abból a háromezer-kétszázból, akik még előző nap délelőtt egy aranybánya mélyén rekedtek egy baleset következtében.

Peter Bailey, a bányászszakszervezet illetékese úgy becsülte, a mentés legalább 10 órán át eltarthat. Az első - 75 fős - csoportot éjjel egy óra után sikerült kimenekíteni.

Graham Briggs, a szerencsétlenül járt bányászokat foglalkoztató Harmony Gold vállalat igazgatója meggyőződését fejezte ki, hogy az összes munkást épségben felhozzák a több mint két kilométeres mélységből.

A cég szóvivője elmondta: sikerült kapcsolatba lépni a bányászokkal, akik közül, úgy tudni, senki sem sérült meg, s elegendő vizük és oxigénjük van. A bányászszakszervezet képviselője ugyanakkor korábban arra figyelmeztetett: a csapdába esett munkások megfulladhatnak, miután 2150 méter mélyen a föld alatt egy szűk helyen kénytelenek összezsúfolódni, ahol a hőmérséklet elérheti a 40 Celsius-fokot is.

Info Rádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek