kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Pénzügyek: a nők beszélnek róla, a férfiak senkire sem hallgatnak

Bár naponta legalább annyi pénzügyi döntést hoznak, mégis jóval kevésbé érzik magukat felkészültnek a pénzügyek terén a nők, mint a férfiak – derül ki a Budapest Bank felméréséből. A nők nagyobb arányban vallják be, hogy nehezen tudják beosztani a pénzüket, és hajlamosak a túlköltekezésre, ugyanakkor többet beszélgetnek személyes pénzügyeikről, és sokkal szívesebben vonnak be másokat is anyagi természetű döntéseikbe.

A kutatást a Budapest Bank megbízásából az NRC végezte 2014. február 14. és 21. között, 18-59 éves internetező lakosság körében, 1200 fős mintán (férfiak: n=596, nők: n=604). A kutatás módszere: online kérdőíves felmérés többszörösen rétegzett, véletlen mintavétellel az NRC NetPanel kutatási panelje segítségével.
A pénzügyi termékek igénybe vétele terén nincsenek érdemi különbségek a két nem között, ugyanakkor a pénzügyekkel kapcsolatos viszonyukban jelentős eltérések figyelhetők meg. Míg a nőknek csak az egyharmada, addig a férfiak fele érzi magát kellően tájékozottnak a gazdasági, pénzügyi kérdésekben, és a két nem körülbelül ugyanilyen arányban érdeklődik az ilyen témájú hírek iránt. Míg a férfiak gyakrabban olvasnak online cikkeket a gazdaságról és a pénzügyekről, a nők nagyobb arányban hagyatkoznak a tévéműsorokra, illetve a személyes kapcsolataik is fontosabb információforrást jelentenek számukra – írja a bank közleménye.


A nők szívesebben kérnek tanácsot a pénzügyekben



A nőkre sokkal inkább jellemző, hogy megbeszélik személyes pénzügyeiket másokkal: jellemzően a partnerükkel, barátaikkal és egyéb családtagjaikkal. Fontos pénzügyi döntés előtt szívesebben vonják be családtagjaikat és kérik ki véleményüket: partnerével, házastársával például a nők 64 százaléka, a férfiak 52 százaléka szokott egyeztetni. A férfiak hajlamosabbak egyedül döntést hozni: 22 százalékuk állította, hogy senkitől nem szokott tanácsot kérni nagyobb horderejű pénzügyi kérdésekben sem, a nőknél ez az arány mindössze 11 százalék.


Több pénzügyi jellegű feladat hárul a nőkre



Bár a párkapcsolatban élők a legtöbb pénzügyi döntést közösen hozzák meg, vannak olyan tételek a közös költségvetésben, amelyek határozottabban köthetők egyik vagy másik nemhez. A nők inkább a kisebb, mindennapi élethez kapcsolódó költségekről – például a napi bevásárlásokról vagy a gyerekekkel kapcsolatos kiadásokról – döntenek önállóan, míg az autóvásárlás vagy a háztartási eszközök beszerzése kapcsán több férfi mondta azt, hogy önállóan, egyedül hozza meg döntését.

A felmérésből az is kiderült, hogy a párkapcsolatokban a nők több kiadást kezelnek partnerüknél: így például a közüzemi és egyéb számlák befizetése, a mindennapi bevásárlások intézése vagy a hitelek törlesztőrészleteinek befizetése inkább a nők dolga, míg a férfiak a gépjármű fenntartásával kapcsolatos tevékenységeket és a megtakarítások, befektetések kezelését vállalják magukra.


Hajlamosabbak a túlköltekezésre a nők?



Miközben a megkérdezettek többsége nemtől függetlenül megfontolt, óvatos gazdálkodónak tartja magát, a nők egyharmada (és a férfiak egynegyede) vallotta be, hogy hajlamos többet költeni, mint amennyit megengedhetne magának, és hogy nem tudja beosztani a pénzét. Különösen igaz ez az egyedülálló nőkre (36 százalék), míg a legkönnyebben a párkapcsolatban élő férfiak boldogulnak a havi kiadások és bevételek kezelésével (náluk csak 22 százalék a túlköltekezők aránya).

A banki termékek, szolgáltatások igénybe vételét illetően inkább csak árnyalatnyi különbségek mutatkoznak a két nem tagjai között. Így a felmérés szerint a nők valamivel magasabb arányban rendelkeznek hiteltermékkel (48 százalék, a jelzáloghiteleket, gépjárműhiteleket és fogyasztási kölcsönöket egyaránt figyelembe véve), mint a férfiak (41 százalék). Különösen az egyedülállók között figyelhető meg jelentős különbség ezen a téren: az egyedülálló nők közül 41 százalék rendelkezik valamilyen hitellel, az egyedülálló férfiak körében ez az arány ugyanakkor csak 26 százalék.

Rövid illetve középtávú megtakarítással (például bankbetéttel, tartós befektetési számlával vagy befektetési alappal) a férfiak 36 százaléka rendelkezik, a nők közül azonban csak 29 százalék állítja magáról ugyanezt. Miközben a párkapcsolatban élő férfiak egyedülálló társaikhoz képest 3 százalékkal nagyobb arányban rendelkeznek megtakarítással, addig a nők esetében épp az ellenkező tendencia figyelhető meg: a kapcsolatban élő nők szinte minden megtakarítási termékből kevesebbet vesznek igénybe.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk