Reggelbe nyúló vita a munka törvénykönyvéről
Kedden reggel fél 8-kor sem fejeződött be az Országgyűlés hétfői ülése; a képviselők éjjel negyed háromkor kezdték meg a munka törvénykönyvének részletes vitáját. Az ülésteremben mindvégig többségben lévő MSZP-frakció a vita során többször is amellett tette le voksát, hogy a Ház mintegy száz szakaszban tárgyalja az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokat. Az ülést levezető Ujhelyi István azonban ebből egyet tudott lezárni az első öt órában.
A munka törvénykönyvének részletes vitája előtt került sor a szakképzésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok ismertetésére. Sós Tamás (MSZP) azt kezdeményezte, hogy az előterjesztés ne 2012 januárjától, hanem csak 2013 elejétől lépjen életbe. Frakciótársa, Kiss Péter egyebek mellett arról szólt, hogy a megyei munkaerőpiac nem tud megfelelő megrendelést adni a szakképzés számára. A szocialista politikus szerint ezért ezt a feladatot regionális szintre kellene emelni.
Ferenczi Gábor (Jobbik) elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot, amely szerinte sérti a gyermekek jogait azáltal, hogy kiszolgáltatja őket a munkaerőpiac igényeinek. Kaufer Virág (LMP) hangsúlyozta, nem szabad lemondani a lemaradó társadalmi rétegek gyerekeiről, ezért a szegényebb családok gyermekei számára is biztosítani kell a piacképes szakmák elsajátításának lehetőségét. Czomba Sándor belügyminisztériumi államtitkár válaszában azt mondta, nem lát indokot a törvény hatályba lépésének elhalasztására.
Száz szakaszban nyílt meg a munka törvénykönyvének vitája
Összesen mintegy száz szakaszban nyílt meg a munka törvénykönyvének részletes vitája, miután az üléstermében keddre virradó éjjelre kialakult szocialista többség leszavazta az Országgyűlés elnökének azon indítványát, hogy egy vitaszakaszban folytassa le a módosító javaslatok tárgyalását. A parlamentben - a Gúr Nándor (MSZP) által kezdeményezett gépi szavazás alatt - 26 képviselő tartózkodott éjjel negyed háromkor, közülük 8 kormánypárti politikus támogatta az egy vitaszakaszban történő vitát, míg 15 szocialista nemmel voksolt, további 3 képviselő pedig tartózkodott.
Kormánypárti politikusok a későbbiekben többször kezdeményezték, hogy a Ház még egy szakaszban tárgyalja a javaslatot, azonban ehhez nem tudták megszerezni az elegendő többséget.
A vita első öt órájában hivatalosan kizárólag a javaslat első három, a törvény célját meghatározó paragrafusához benyújtott javaslatokról vitatkoztak, a képviselők azonban a teljes előterjesztésre, illetve a kormány és az ellenzék más területeket érintő politikájára is kitértek. Az MSZP-frakció tagjai ezalatt egyebek mellett a törvény alapvető céljait kifogásolták, kétségbe vonva, hogy ezáltal bővülhet a foglalkoztatás, míg kormánypárti politikusok adatokkal próbálták cáfolni ezt, kiemelve az új törvénykönyv tervezetének pozitív hatásait. Józsa István (MSZP) azt kérte a Fidesztől, hogy tegyék fel népszavazásra a törvényjavaslatot, ha ezt nem teszik meg, akkor az MSZP fogja ezt kezdeményezni.
Szocialista képviselők közül többen - így például Lamperth Mónika, Gúr Nándor és Józsa István is - méltatlannak nevezték, hogy a parlament a hajnali órákban, a televíziós közvetítési időn kívül kénytelen tárgyalni ezt a szerintük rendkívül fontos törvényjavaslatot. Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese hasonló okokból a vita elnapolását kezdeményezte. Az ellenzéki pártok többször kritizálták a javaslatot, mondván, a munkavállalók és az érdekképvideletek nehezebb helyzetbe kerülnek, ha elfogadják az előterjesztést. A kormánypárti képviselők erre úgy reagáltak, hogy a munkavállalókat védi az új javaslat, amely csökkenti az adminisztrációs terheket is.
A fideszes Horváth Zsolt ezekre a felvetésekre válaszolva azt mondta, a parlamenti képviselőknek egész nap ugyanolyan komolyan kell tudniuk hozzászólni az előterjesztésekhez, hiszen az Országgyűlés csak korlátozott időtartamban tudja napirendjére tűzni a javaslatokat. A vitában Horváth Zsolt kifogásolta, hogy nem ismertetheti az egészségügyi bizottság által benyújtott módosító javaslatot.
Lukács Zoltán (MSZP) erre úgy válaszolt, ha egy vitaszakaszban tárgyalták volna meg, akkor sem fért volna bele az időbe a hétszáz módosító javaslat megvitatása. Hozzátette: ha (a fideszes képviselőnek) még mondanivalója van a vitához, akkor javasolja a frakcióvezetőjének, hogy napolják el a vitát, erre az MSZP-frakció készen áll. "Nem kell ilyen módon törvénykezni, normális menetben kéne ennek a háznak működnie, és akkor nem állnának elő ilyen helyzete" - mondta.
A vitát egy tanácskozási- és több technikai szünettel is megszakították. Az egyik ilyen pihenő alatt Ujhelyi István az MTI kérdésére elmondta: reggel nyolc órakor Lezsák Sándor veszi át az ülés vezetését, így az ő feladata lesz eldönteni, hogy miként folytatódjon a parlamenti munka, amennyiben nem ér véget a munka törvénykönyvének részletes vitája. Kiemelte: nem tudja mi fog történni, eddig ugyanis nem sok példa volt hasonlóra, így precedensre nem tud majd hivatkozni a házvezetés. "Egy biztos, hogy el kell kezdődnie a keddi ülésnapnak, de közben pedig az ellenzéknek joga és kötelezettsége, hogy a részletes vita minden egyes benyújtott módosító javaslatához elmondhassa és elmondja véleményét" - fogalmazott, az Országgyűlés szocialista alelnöke. A vita reggel hét óra után is folytatódik.
Az Országgyűlés keddi ülésnapja az előzetes tervek szerint reggel nyolc órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, majd a nemzetgazdasági miniszter jövő évi zárszámadáshoz fűzött zárszavával, illetve a 2012-es büdzsé fő számainak elfogadásával folytatódhat.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk
- Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten 3 hete
- Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés 3 hete
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 3 hete
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hete
- Egy anya, aki karácsonykor is dolgozott – és az elismerés, ami nem maradt el 4 hete
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 1 hónapja
- A csendbe menekülnének az állandóan elérhető dolgozók 1 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 1 hónapja
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 1 hónapja
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 1 hónapja
- Szabadság kiadása: erre figyelj még ebben az évben 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa