kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Sok betegség megelőzhető lenne a munkahelyeken

Aránylag kis befektetéssel sok betegség megelőzhető a munkahelyen és javítható a dolgozók életminősége is. Az egészségügyi befektetés költségei eltörpülnek az eredményhez képest - írják az American Journal of Cardiology legújabb számában.

Az Egyesült Államokban idült betegségekben szenved a munkaképes korú állampolgárok egyharmada, és noha az ország kétszer többet költ egészségügyi ellátásra, mint a legegészségesebb európai országok, a horribilis összeg háromnegyede ezen idült kórok kezelésére fordítódik.

Richard V. Milani és Carl J. Lavie azt vizsgálta, hogy a munkahelyeken szervezett, egészségügyi program milyen módon és mértékben javítja a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőit, és ez milyen anyagi haszonnal jár.

A fél éven át tartó fölmérés ugyanazon cég két munkahelyén történt, ahol az alkalmazottak körülményei gyakorlatilag azonosak voltak. Az egyik munkahelyen egyszerű, nem drága egészségügyi programot vezettek be, az eredményeket pedig a másik csoport adataihoz hasonlították.

Az "egyes számú" munkahelyen fölvilágosító programot szerveztek a dohányzás abbahagyására, segítettek a munkahelyi feszültségek föloldásában, volt táplálkozási tanácsadás, vérkoleszterinszint-mérés, rendszeres testmozgásra buzdító kampány, vérnyomásmérés és bármikor lehetőség orvosi konzultációra. Összesen 308 alkalmazott és 31 házastárs vett részt a vizsgálatban. A kutatók hangsúlyozták: a jelenlegi egészségügyi rendszer felkészült a megbetegedők fogadására, nagy összeget fordít az idült betegségek ellátására, de szinte minimális a betegségek megelőzésére fordított munka.

A féléves egészségügyi program végén a kérdőívek tanúsága szerint igen jelentős mértékben javult a résztvevők életének minősége, 32 százalékban csökkent a szorongás, 33 százalékban a depresszió és kilenc százalékkal lett alacsonyabb a teltebb idomúak testsúlya. Kissé csökkent a vérnyomás, 13 százalékkal emelkedett a "jó" (HDL) koleszterin szintje és szinte azonos mértékben mérséklődött a "rossz" LDL koleszterin a dolgozók vérében.

Egy év múlva a vizsgálati alanyok egészségügyi költségei 48 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egészségügyi megelőzésben nem részesülő társaiké.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk