kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Sok helyen diákok vették át a veszélyeztetett korú dolgozók feladatait

A veszélyhelyzet ellenére sok diák akar dolgozni, a járvány miatt új munkakörök is létrejöttek. A tanulók több mint fele iskolaszövetkezeten keresztül dolgozik.

images

images

A járvány kirobbanását követő csökkenés után újra emelkedni kezdett a diákmunkára jelentkező fiatalok száma. Sok helyen a tanulók vették át a veszélyeztetett korú munkavállalók feladatait - írja a Magyar Nemzet. A Fürge Diák Iskolaszövetkezet arról tájékoztatta a lapot, hogy a veszélyhelyzet ellenére egyre több diák szeretne dolgozni.

A járvány kirobbanását követően volt ugyan csökkenés a jelentkezők számában, de néhány hét elteltével ismét emelkedni kezdtek a számok. A diákok jelentős része a bezártságtól is szeretne menekülni. Számukra természetesen csak olyan munkahely jöhet számításba, ahol a fogadó cégek felkészültek a járvány körülményei közötti lehető legbiztonságosabb munkavégzésre. Már vannak olyan fia­talok is, akik a nyárra keresik a lehetőségeket” - nyilatkozta Simon Balázs, a szövetkezet jogi és kommuniká­ciós igazgatója. Mint elmondta, a járvány első heteiben megnőtt az igény élelmiszer jellegű kiskereskedelemben, de azóta visszaesett. Megjelentek viszont új munkakörök, például az üzletekben előszeretettel alkalmaznak diákokat vásárlószámlálóként.

„Több helyen diákokkal pótolták az idős, a vírusfertőzésnek jobban kitett munkavállalókat, ami munkakörbővülést nem, de megrendelésnövekedést jelentett a diákközvetítők számára. Az irodai, elsősorban digitális adatkezelési feladatokat jellemzően a diákmunkások is otthonról végzik, a kereskedelemben és a kék galléros (fizikai) munkakörökben viszont maradt a személyes jelenlét, legalábbis ott, ahol nem állt meg a termelés. A vendéglátás, illetve a gyorséttermek területén jelentősen csökkent a diákóraszámok igénye, de a konyhai munkát szintén csak személyesen tudják ellátni a diák­jaink” - mondta Simon Balázs, kiemelve, hogy összességében csökkent a munkakínálat a diákok számára. Az alapbérek kapcsán nem történt különösebb változás, a várt béremelések viszont elmaradtak azokon a munkahelyeken, ahol a diákmunkások minimálbér felett kerestek. Az órabérek nem csökkentek, de mivel kevesebb a munka, a tanulók kevesebb pénzt vihetnek haza havonta.

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének közlése szerint évente háromszázezer diák vállal munkát, közülük mintegy 180 ezren iskolaszövetkezeten keresztül. Átlagos órabérük 1100-1300 forint, ami speciális esetben elérheti a bruttó 2000 forintot is, ehhez még hozzájönnek a különböző pótlékok.

Magyar Nemzet
fotó: pixabay
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz

AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk

2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk

Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk