kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Százötven biztonsági őrt foglalkoztattak feketén

Négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, egy ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki, mert a gyanú szerint csaknem két évig feketén, szakképesítés nélkül alkalmaztak 150 biztonsági őrt, és ezzel 150 millió forintos kárt okoztak - tájékoztatta a vám- és pénzügyőrség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Egy őrző-védelmi feladatokkal foglalkozó budapesti székhelyű vállalkozásnál és alvállalkozóinál - összesen 12 helyszínen - egy időben tartottak házkutatást a vám- és pénzügyőrök, mert a gyanú szerint 2006 nyarától mintegy 150 vagyonőrt alkalmaztak munkaszerződés nélkül - ismertette a múlt pénteki akció részleteit Sipos Jenő. Közlése szerint az ily módon foglalkoztatottak többsége vagyonőri végzettséggel és vagyonvédelmi kamarai tagsággal nem rendelkezett, a havi bérüket pedig névre szólóan kiborítékolt készpénzben kapták meg.

Sipos Jenő megjegyezte, azért hogy az ügymenet szabályosnak látszódjon, a munkáltató a vagyonőrök bankszámlájára utalta a bérüket, amit nekik viszont készpénzben még aznap vissza kellett fizetniük. A vám- és pénzügyőrség szóvivője közölte azt is, hogy az alvállalkozók 2006 nyarától csaknem 400 millió forint értékben állítottak ki valótlan költségbizonylatokat megbízóiknak, és annak ÁFA-tartalmát a fővállalkozó jogosulatlanul vonta le. Összességében mintegy 60 millió forint ÁFA-t, a munkáltató által fizetendő járulékokból és egyéb közterhekből pedig több mint 100 millió forintot nem fizettek meg.

A pénzügyőrök a házkutatások során lefoglaltak 11 millió, már névre szólóan kiborítékolt készpénzt, két luxus terepjárót mintegy 35 millió forint értékben, valamint zároltatták az érintettek bankszámláit. A Vám- és Pénzügyőrség öt személyt gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével: négy embert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, egy ember ellen pedig elfogatóparancsot bocsátott ki.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk