Sokszor feketén dolgoznak, túlóráznak a biztonsági őrök
2017. október és november között a munkaügyi hatóság a személy- és vagyonvédelmi cégeket ellenőrizte: 1026 céget, és annak 2592 dolgozóját vizsgálták meg. A munkáltatók 76 százalékánál és a munkavállalók 68 százalékánál találtak jogsértést - írja a napi.hu.
A hatóságok nem lepődtek meg, hiszen az ágazatban évek óta hasonló eredményekre jutottak. A dolgozók továbbra is "kiszolgáltatott helyzetükről és az ágazatban jellemző bizonytalanságokról" nyilatkoztak - írja a lap.
A hatóságnak néha megtalálni sem egyszerű ezeket a dolgozókat, mert a munkáltatók trükköznek, székhely-szolgáltatást vesznek igénybe, az ügyvezetők külföldiek, nem teljesítik az iratbecsatolásokat, idézésre nem jelennek meg.
Vannak pozitív példák, akik szerződéssel foglalkoztatják a dolgozókat, de nem ők vannak többségben. Színlelt munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos foglalkoztatási mód már nem jellemző.
Új trükk, hogy a dolgozók a fővállalkozóval és az alvállalkozóval is munkaviszonyban vannak, így megosztva gyakorolják a munkáltatói jogokat, kijátszva ezzel a munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó szabályozást.
Az ellenőrzött cégek 14 százalékánál volt jellemző a feketén való foglalkoztatás, a munkaidő-nyilvántartással is sok helyen gond volt, vagy nem is vezették egyáltalán. Sokszor a megengedett maximális óraszámnál többet dolgoztak az alkalmazottak. Mivel sok helyen nem vezették a ledolgozott munkát, így itt általában túlórapénzt sem fizettek.
Jellemző volt még a minimálbérre, illetve garantált bérminimumra vonatkozó szabályok be nem tartása, a bérjegyzékkel kapcsolatos szabálytalanságok, vagy csúsztak a fizetésekkel.
Tipikus csalás az is, hogy a munkaszerződésben nem a vagyonőrt tüntetik fel, hanem a portást, hogy ne kelljen vagyonőr szakképzettség a munkavállaláshoz.
napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?