Tarlós: Valószínűtlen a BKV állami kézbe adása
Elméletben elképzelhető, de teljesen valószínűtlen, hogy az állam átvegye a BKV-t - jelentette ki Tarlós István főpolgármester az m1 Ma reggel című műsorában szerdán.
Tarlós István szerencsétlennek nevezte azt a feltételezést is, amely szerint polgári védelmi szolgálatra kötelezhetnék a buszsofőröket, illetve a járművek karbantartását végzőket. "Ez annyira idétlen feltételezés, hogy hangulatkeltésen kívül semmi másra nem jó" - mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy aki ilyeneket kitalál, az "nem tájékoztatja a közvéleményt, hanem hecceli".
A főpolgármester beszélt az alkatrészbeszerzés leállásáról is. Mint ismertette, a már évek óta lerobbant járművekből vesznek ki még használható alkatrészeket, és használják fel őket pótlásnak. Hangsúlyozta: ez önmagában nem vezet a BKV leállásához, hanem bizonyos fokú teljesítménycsökkenést okozhat, ami azt jelenti, hogy ritkábban járnak bizonyos viszonylatok.
Szólt arról is: nem tud róla, hogy a BKV-nál probléma lehet a februári bérek kifizetésével.
A kormánnyal kötendő megállapodás kapcsán elmondta, hogy a főváros javaslatai már a miniszterelnöknél vannak, ebben több lehetőséget foglaltak össze és számszerűsítettek. "Remélem, nem arról van szó, hogy azt a játékok játsszuk, amikor két autó szembemegy, melyik rántja el előbb a kormányt" - mondta a főpolgármester.
Atkári János pénzügyi tanácsadó távozásának hátteréről nem akart beszélni, a lapokban megjelenteket "merő találgatásnak, a fantázia szüleményének" nevezte.
A Népszava a szerdai számában írt arról, hogy a korábban Demszky Gábor főpolgármester gazdasági helyetteseként dolgozó Atkári János - akinek nevéhez fűződött a vezetőváltás utáni 2011-es fővárosi "válságköltségvetés", valamint a még szigorúbb idei büdzsékoncepció is - váratlanul, 16 hónap után közös megegyezéssel távozik február elsejei hatállyal a Városházáról.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság? 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Az új valuta a home office, Magyarország vonzó BSC-célpont 2 hónapja
- Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül? 3 hónapja
- Mit tudunk tenni, ha nem akarják kifizetni a bent maradt szabadságot? 3 hónapja
- Mit tehetek, ha a felmondási idő utolsó hetére Covidos lettem? 3 hónapja
- Jogosan maradtam ki táppénz miatt a cafeteria és 13. havi jutalomból munkahelyemen? 5 hónapja
- A munkáltató csökkentheti a munkaidőmet 16 év után? 5 hónapja
- Másodállás ideje beleszámít a nők 40 nyugdíj szolgálati idejébe? 5 hónapja
- Mit tehetünk, ha nem fizet ki a munkáltató? 5 hónapja