Titkolózik a bővítéssel kapcsolatban a KFC
Az utóbbi időben több frekventált helyen nyitott új egységet a KFC, hamarosan Szegeden is megjelennek. A Népszabadság úgy tudja, a cég látványos bővülésre készül hazánkban, de a részletek nem ismertek.
A lap úgy tudja, a vállalat a régió országaiban több márkájával, így a KFC-vel is új üzleteket kíván nyitni, de hogy ezek Magyarország esetében pontosan mit takarnak, arról nem találtak adatokat. Így azt sem lehet tudni, hogy mekkora hálózatot szeretnének kialakítani, s azt sem részletezték, hogy a terveiket mennyi idő alatt szeretnék végrehajtani.
Annyit azonban megjegyeztek, hogy vidéken, a meglévő debreceni után egy szegedi éttermet is szeretnének kialakítani még az év vége előtt.
A munkavállalói létszám növekedésével kapcsolatban ugyancsak nem árultak el konkrétumokat.
Népszabadság
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk