kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Új vezérigazgató a SkyEurope-nál

Újabb komoly változásokra kerül sor a SkyEurope menedzsmentjében: miután április végén távozott elnöki posztjáról a társaság egyik alapítója, Alain Skowronek, május végétől a másik alapító, Christian Mandl feladja az egyik vezérigazgatói székét.

Christian Mandl a szlovák központú leányvállalatban, a SkyEurope Airlinesban adja át a napi vezetői tevékenységet a jelenlegi vezérigazgató-helyettesnek, Jason Bitternek."Minden erőnkkel a költségcsökkentésre és a profitabilitásra koncentrálunk majd" - kommentálta a lépést az új vezér.

A stratégiára koncentrál az alapító

Mandl a bécsi tőzsdén jegyzett osztrák cégben, a SkyEurope Holding AG-ben továbbra is megtartja elnök-vezérigazgatói posztját. (A SkyEurope Csoport megalakulása óta eddig mind az osztrák holding, mind a szlovák leányvállalat vezérigazgatója volt.) Most annak érdekében mondott le az egyik tisztségről, hogy jobban tudjon a stratégiai üzletfejlesztésre összpontosítani, azaz hatékonyabban tud majd fókuszálni a SkyEurope stratégiai terveire, különösen az orosz piacra történő belépésre és egy, a csoporton belüli repülőgép lízingcég létrehozására. Emellett továbbra is a foglalkozik majd a befektetői kapcsolatokkal és a társasági kommunikációval, közölte közleményben az mfor.hu-val a légitársaság.

hirdetés
Ezek alapján 2007 júniustól a SkyEurope Holding AG vezetősége Christian Mandl elnök és vezérigazgatóból, Nick Manoudakis pénzügyi vezérigazgató-helyettesből és Jason Bitter üzemeltetési vezérigazgató-helyettesből áll majd. A SkyEurope Airlinest Jason Bitter vezérigazgató és üzemeltetési vezérigazgató-helyettes, Nick Manoudakis, Karim Makhlouf kereskedelmi vezérigazgató-helyettes és Klaus Niedl humánerőforrás vezérigazgató-helyettes irányítja majd.

Mint arról korábban beszámoltunk, a másik alapító, Alain Skowronek május elsejével távozott posztjáról, és csak tanácsadóként áll a társaság rendelkezésére. Ekkor érkezett céghez egyébként Nick Manoudakis is, az easyJet diszkont-légitársaság egyik alapítója és korábbi pénzügyi igazgatója.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek