kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Újra lehet mecseki uránbánya

Az ausztrál Wildhorse Energy Ltd. együttműködési megállapodást kötött az állami tulajdonú Mecsekérc Zrt.-vel a mecseki uránbánya esetleges megnyitása céljából - közölte a Wildhorse Energy Ltd. szerdán közleményben.

A Mecsekérc Zrt. a kutatási tevékenységben vesz részt, és új termelőüzem létesítése esetén a tervezésben és az engedélyeztetési eljárásban, valamint a létesítésben lesz szerepe - válaszolta Erős György, a Mecsekérc Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI kérdésére.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a bányaművelés utoljára már ezer méter mélységben folyt, de most ennél kisebb mélységben is vizsgálják a kitermelés lehetőségét. A vezérigazgató hozzátette: az uránérc-bányászat gazdaságossága döntően a fémurán árától függ.

A Mecsekérc Zrt. az uránbánya-vállalat jogutódja. Ebből a cégből 2004-ben vált a ki a Mecsek-Öko Kft., amely az államilag finanszírozott feladatokat, a volt bánya rekultivációját látja el. A Mecsek-Öko mintegy harminc négyzetkilométer területű bányatelekkel rendelkezik, amelyet a Wildhorse - akár vegyesvállalati formában - szeretne bevonni az esetleges termelésbe - mondta el Barabás András, a Wildhorse Hungary Kft. ügyvezetője az MTI-nek. A vezérigazgató hozzátette: a most kötött megállapodás lényegében nem befolyásolja a már korábbi ütemezést: a bánya újranyitása 2011-2012 körül várható.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk