Újságírósztrájk kezdődött a BBC-nél
Újságírósztrájk kezdődött hétfőn a BBC-nél a tervezett elbocsátások miatt.
A BBC a költségtakarékosság és a minőség javítása jegyében öt év alatt hozzávetőleg kétezer fővel akarja csökkenteni az alkalmazotti létszámot és 20 százalékkal a vállalati kiadásokat. (A BBC-nek összesen összesen mintegy 23 ezer alkalmazottja van.)
Ennek előzményeként a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció a 2016-2017-es pénzügyi évig a jelenlegi, 145,50 fontos (52 ezer forintos) szinten befagyasztotta a BBC bevételeinek zömét adó éves előfizetési díjat. Előzetes becslések szerint ez reálértéken 16 százalékos bevételcsökkenést jelent a társaságnak az adott időszakban.
Ráadásul 2014-től a BBC Világszolgálat finanszírozását is az előfizetési díjakból kell majd megoldani.
Az 1932-ben alapított, külföldre sugárzó World Service évi 272 millió fontos működési költségeit jelenleg teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi, de a brit kormány takarékossági intézkedéseinek keretében a 2014-2015-ös pénzügyi évtől ez a központi finanszírozás megszűnik.
A hétfőn kezdődött sztrájk egyelőre harminc olyan BBC-munkatárs elbocsátásával van közvetlenül összefüggésben, akiknek már fel is mondtak. Az érintetteknek nem ajánlottak fel más beosztást a cégen belül, és nyugállományba sem tudnak még vonulni.
Az NUJ főtitkára, Michelle Stanistreet a sztrájkot bejelentő nyilatkozatában az akciót a munkahelyek és a minőségi újságírás védelmével indokolta. A főtitkár szerint a BBC-alkalmazottakat felháborítják a felső vezetés által hozott rossz döntések, amelyek miatt tapasztalt, tehetséges újságírók megélhetése válik lehetetlenné.
A sztrájk kényes időszakban éri a BBC-t, ahol éppen vezetőváltás zajlik. A társaság előző vezérigazgatója, George Entwistle - aki alig 54 napot töltött e tisztségében - novemberben lemondott, miután a cégnél egymás után kirobbant súlyos etikai botrányok miatt tarthatatlanná vált helyzete.
Távozásának közvetlen előzményeként a BBC televízió egyik politikai magazinműsora egy ellenőrizetlen - és mint kiderült, teljesen alaptalan - információ közreadásával pedofil bűncselekmények gyanújába keverte a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik veterán politikusát.
Entwistle utódja Lord Tony Hall, a londoni Királyi Operaház jelenlegi vezérigazgatója lesz, aki április 2-án veszi át a tisztséget. A Bectu, a brit média- és szórakoztatóipari szakszervezet elbocsátási moratóriumot kért az új vezérigazgató munkába állásáig.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja