kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hónapja

Városi környezetben is egyszerűen lehet napelemes rendszereket telepíteni

Ennek a megoldásnak is megvannak a maga kihívásai és lehetőségei. A technológia fejlődésének köszönhetően városi környezetbe is hatékonyan lehet integrálni a napelemeket. A fenntarthatóság és a megújuló energiaforrások egyre fontosabb szerepet játszanak globális szinten is, így minden lehetőséget ki kell használni, ami rendelkezésre áll.

Városi környezetben is egyszerűen lehet napelemes rendszereket telepíteni
 

Az ökológiai lábnyom csökkentése a város közepén

A napelemek telepítése városi területekre, épületekre nem egy egyszerű feladat, de már léteznek a piacon okos megoldások. Ilyen például a tetőkampó, ami a Modulfix oldaláról szerezhető be, és a segítségével könnyedén lehet rögzíteni az egyes paneleket. Fontos, hogy minél több napelemes rendszer legyen a városokban is, hogy az energiafüggetlenség mértékét növelni tudjuk, fenntarthatóbb legyen az épületek üzemeltetése. Az első feladat ilyen sűrűn lakott területeken az, hogy a térbeli korlátokat leküzdjük. Gyakran a tetők és a szabad területek is viszonylag zsúfoltak vagy éppen más célra használják.

Az árnyékolásra is kiemelten oda kell figyelni, mivel egy, a szomszédban lévő magas épület árnyéka nagymértékben csökkenteni tudja a napelemes rendszer teljesítményét, hatékonyságát. A telepítés során azt is számításba kell venni, hogy a panelek ne rontsák az esztétikai összképet, illeszkedniük kell a városi táj stílusához. Történelmi városrészekben ez különösen fontos, mivel ott az épületek állapotának a megőrzése az elsődleges. Végül pedig figyelni kell a beruházási költségekre is. Hosszú távon garantáltan megtérül a befektetés, de nem mindegy, hogy mégis mennyibe kerül maga a telepítés.

A városokban elsődleges szempont az, hogy minél hamarabb a fenntartható, megújuló energiaforrásokat kezdje el használni mind a magánember, mind a cégek és az önkormányzat is.

Van bőven megoldás a problémákra

Az egyik ilyen például, ha a tetőre helyezzük a napelemeket, ahol csak lehetőség nyílik rá. Kevesen tudják, de rengeteg bevásárlóközpont tetején találhatunk paneleket. Ezek megfelelően rejtve vannak a szem elől, és a fenntartási költségeket is nagymértékben csökkenteni tudják.

Választhatunk integrált fotovoltaikus rendszert (BIPV) is, ami teljesen új dimenziót nyitott a napelemek városi alkalmazásában. A homlokzatok, ablakok és tetők részeként képesek funkcionálni, esztétikailag maximálisa illeszkednek a városi környezethez. Az energiatermelés mellett a hőszigetelés javításában is tud segíteni. Végül, de nem utolsósorban az állami támogatásokról sem szabad megfeledkezni, amelyek enyhíteni tudják a kezdeti költségeket.

Az okos várostervezés jelenti a jövőt

Ma már minden egyes beruházás során számításba kell venni azt, hogy milyen energiahatékonysági megoldásokat fognak alkalmazni a kivitelezés, fenntartás során. Szinte már minden újonnan felhúzott épületen találhatunk valamilyen napelemes rendszert. A jövő egyértelműen ebbe az irányba halad.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk