7 cikk a(z) Pirisi Károly címkével - 1. oldal

Azonnali hatállyal elbocsátották a sikeresen működő Budapest Esély igazgatóját

11 éve Magyarázatot követel az LMP Tarlós Istvántól, mert november 10-én tisztázatlan okokból, indoklás nélkül és azonnali hatállyal mondott fel a Budapest Esély Nonprofit Kft. igazgatójának, Kulinyi Mártonnak. Teljes cikk...


ÁFSZ: mind többen munka nélkül

15 éve Noha márciusban az előző hónapokhoz képest nőtt a bejelentett új álláshelyek száma, a munkaerőpiac továbbra is bizonytalan. A foglalkoztathatóság javítását segítő programok mellett hatékonyabb párbeszédet, együttműködést sürgetnek a szakemberek a hazai és nemzetközi munkapiac szereplői között - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


ÁFSZ: több mint kétezren váltak a válság áldozatává októberben

15 éve Az előzetes adatok szerint 2243 foglalkoztatottat érintenek az októberben bejelentett csoportos létszámleépítések - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette, hogy ez a szám még változhat, mert tartalmazza azokat az előzetesen bejelentett elbocsátásokat is, amelyekről a munkáltatók még nem döntöttek véglegesen. Teljes cikk...


A Fidesz szerint tovább nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma

16 éve A Fidesz szerint változatlanul növekszik a nyilvántartott munkanélküliek száma, a hazai kis- és közepes vállalkozások pedig egyre kevésbé tudnak fejleszteni és munkahelyeket teremteni, a magas adó- és járulékterhek pedig csökkentik a hazai vállalkozások versenyképességét. - közölte Bernáth Ildikó, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának Fideszes alelnöke. Teljes cikk...


Kevesebben kerestek munkát májusban

16 éve A nyilvántartott álláskeresők száma május végén 424 500 volt, ami áprilishoz képest 4,1 százalékos csökkenés, míg az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,7 százalékos növekedés - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Nőtt a regisztrált álláskeresők létszáma februárban

16 éve A regisztrált álláskeresők létszáma február végén 476.591 fő volt, 1,8 százalékkal több, mint egy hónappal korábban, és 4 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt - közölte Pirisi Károly a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója

16 éve Pirisi Károly 2001-től a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatójaként irányítja a foglalkoztatás-politikával kapcsolatos feladatokat. Teljes cikk...