500 ezer euró összdíjazású pán-európai startup verseny indul
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Digital (EIT Digital) közölte ötszázezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdetnek, amelyre innovatív, különleges technológia megoldásokat kínáló vállalkozások pályázhatnak október 8-ig - írja az MTI.
A versenyre növekedési fázisban lévő és nemzetközi kiugrás előtt álló vállalkozások - scaleupok - jelentkezését várják, amelyeknek sikeres technológiai megoldást kínáló terméke vagy szolgáltatása van a következő öt terület valamelyikén: digitális ipar, digitális városok, digitális jóllét, digitális infrastruktúra és digitális pénzügyek.
A győztesek egyenként 100 ezer euró összértékű támogatás nyerhetnek, amelynek részeként egy éven keresztül piac- és ügyfélszerzéshez, valamint a növekedéshez szükséges tőke bevonáshoz kapcsolódó személyre szabott támogatást nyújt számukra az EIT Digital üzletfejlesztői csapata 50 ezer euró értékben, illetve ugyanennyi pénzjutalmat is kapnak.
A versenyre az elmúlt 10 évben alapított vállalkozások jelentkezését várják, amelyeknek bejegyzett székhelye az Európai Unió valamely országában található, és 2016-os összbevételük meghaladta a 300 ezer eurót, vagy legalább 2 millió euró tőkebefektetést tudnak felmutatni.
Minden kategória öt legjobb csapata kap lehetőséget arra, hogy személyesen is bemutatkozzon a szakmai zsűri előtt. A döntőket 2017 végén európai nagyvárosokban rendezik: digitális városok - Trento, digitális ipar - Eindhoven, digitális jóllét - Madrid, digitális pénzügyek - Budapest, digitális infrastruktúra - Berlin.
A budapesti szervezet 2012-ben konzorciumként alakult azért, hogy felgyorsítsa a magyarországi és a közép-kelet európai innovatív infokommunikációs fejlesztéseket. A konzorcium alapító tagjai az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az Ericsson Magyarország és a Magyar Telekom, amelyekhez 2017 elején csatlakozott az OTP, az MTA Sztaki, az Evopro és az E-Group.
közlemény szerint a versenyre 2014 óta 27 európai ország több mint 1400 vállalkozása jelentkezett, és a legtöbb győztes startup ma már nemzetközileg sikeres cég.
További információ és a jelentkezési lap az EIT Digital Challenge honlapján található.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?