kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

700-800 ezer forintot is kereshetnek a Műegyetemen végzettek

A Diplomás Pályakövetési Rendszer felmérése szerint a BME-n végzett mérnökinformatikusok bére 8-9 évvel a diploma megszerzése után eléri az egymillió forintot.

Akár havi közel 700 ezer forintos bruttó kezdő jövedelemmel is számolhatnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett diákok – derül ki a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legújabb felméréséből, amelyben a 2011/12. és a 2017/18. tanévek között abszolutóriumot szerzettek munkaerőpiaci helyzetét vizsgálták a szakemberek. A Diplomán Túl című 2020-as kutatás anyaga szerint a Műegyetemen végzettek valamennyi területen gyorsan elhelyezkednek, és az átlagosnál jóval magasabb jövedelemmel kezdik pályájukat. A műszaki mesterképzésen diplomát szerzők az országosnál magasabb jövedelmet érnek el. Pályakezdőként átlagosan bruttó 522 600 forint, míg 8-9 évvel a végzés után már 792 000 forint a fizetésük. Az egyes mesterszakok között különbségek mutatkoznak a fizetésben: az energetikai mérnöki mesterszakon 8-9 évvel a végzés után akár az egy millió forintot is meghaladja a havi átlagjövedelem, a gépészmérnöki, vegyészmérnöki és műszaki menedzser szakokon végzettek pedig bruttó 700 ezer forintnál is többet keresnek. 

A mérnökinformatikus mesterszakon 8-9 éve végzettek jövedelme eléri az egymillió forintot, a pályakezdők pedig 740 ezer forintot tehetnek zsebre, ami a közlemény szerint kiemelkedő a többi felsőoktatási intézményben diplomát szerzettekhez képest. A felmérés szerint a gazdaságtudományi képzésen végzett hallgatók diploma kézhezvételét követően körülbelül egy hónappal el tudnak helyezkedni, és a havi bruttó 405 ezres jövedelem is az országos átlag felett van ezen a területen. 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk

A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben

Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki... Teljes cikk