kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

A PDSZ arra kéri a szülőket, hogy ne küldjék óvodába, iskolába a gyerekeiket

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a dolgozók és a szülők közös érdeke az ártalomcsökkentés a közoktatási intézményekben.

Ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét!” - áll a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vasárnap közzétett felhívásában. Mint írják, sok levelet kapnak szülőktől, hogy féltik a gyerekeiket a nem megfelelő távolságtartás miatt, valamint azért, mert az esetek túlnyomó többségében vagy nincs tesztelés vagy csak megkésve.

A dolgozók és a szülők közös érdeke az ártalomcsökkentés a közoktatási intézményekben! Azonban ez nem azt jelenti, hogy pánikra van szükség. Megoldásokra van szükség. Ez a kormány és az oktatásirányítás felelőssége. Ameddig viszont a kormány nem csak szavakban, hanem tettek szintjén is el nem kötelezi magát az élet és az egészség védelme mellett, addig is lépéskényszerben vannak a szülők. Akiknek nem válasz az, hogy még nem ésszerű digitális oktatásra áttérni az iskolákban!” - írják.

A PDSZ közleménye szerint a házirendek és a helyi járványügyi protokollok alapján az óvodavezető és az igazgató rendelkezhet a gyermekek, tanulók mulasztásának igazolásáról.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma indul a Corvinus állásbörzéje és karrierfelkészítési programja

Több mint kétszáz állásajánlat közül lehet válogatni a Corvinus Egyetem idei karrierexpóján április 24-én és 25-én. Az eseményen megtanulható... Teljes cikk

Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól

A laptopok mellett háttértartalmakat és kiegészítő tudást is biztosítanak a gyerekeknek. Teljes cikk

Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről

A kormány szeretné emelni a felsőoktatási béreket is, de az államtitkárság az érintettek türelmét kérte. Teljes cikk