kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Álláskeresési járadék: már majdnem üres a kassza

A munkanélküli ellátásokra szánt éves előirányzat 97,7 százalékét elköltötte már a kormány, szeptemberre kevesebb, mint 2 milliárd forint maradt a kasszában. A Pénzügyminisztérium szerint azonban nincs gond.

Bár augusztusban a szokásosnak megfelelő 11 milliárdot költött el az állam álláskeresési járadékra, a megmaradt összeg azonban nominálisan még a 2 milliárd forintot sem éri el, és a havi kiadási tételeket nézve ez szinte semmire sem elég - írta az Mfor.

Az előirányzat 97,7 százalékát költötte már el a kormány, vagyis a tervezett 83 milliárd forintból 81,08 milliárdot. Szeptemberre tehát már 2 milliárd forint sem maradt a soron.

Gond azonban a Pénzügyminisztérium közleménye szerint nincs, a munkanélküli ellátásokra vonatkozó tétel a költségvetésben ugyanis egy felülről nyitott előirányzat. Ez azt jelenti, hogy az erre a célra elkülönített összeg nem jelent korlátot, szükség esetén mindenféle módosítás, beavatkozás nélkül automatikusan többet lehet költeni az előirányzott összegnél.

Sőt, e tekintetben nincs is mérlegelési lehetősége a kormánynak, minden jogszerűen járó ellátást kifizet a költségvetés, amely a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kiadásait a jövőben is maradéktalanul biztosítja. Emellett a kormány célja továbbra is az, hogy mindenki a munkájából tarthassa el saját magát és a családját - közölte a tárca.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk